A borravalóval nincs gond, a szervizdíjjal igen

Felmérés készült a borravaló hazai elfogadottságáról, és arról is, zsugoribbak-e a magyarok, mint a külföldi vendégek. A Napközben adása foglalkozott a témával.

A magyarok többsége megszokta és elfogadja a borravaló intézményét, ugyanakkor minden negyedik ember eltörölné ezt a szokást, nem adna hálapénzt vagy, ha úgy tetszik jattot – derült ki egy hazai felmérésből, amelyet több mint 13 ezer személy megkérdezésével készített a szallas.hu.

Szigetvári József, a szállásközvetítő oldal ügyvezető igazgatója azt mondta, a vendéglátók és vendégek véleményét is kikérték. Az jött ki, hogy előbbiek jellemzően számítanak a borravalóra, utóbbiak pedig általában elfogadják ezt, egyetért az intézménnyel. Azt azonban a megkérdezettek többsége elutasítja, hogy a vendéglátósok a borravalót szervizdíjként beszámítsák az árba. Ennek oka, hogy a vendég ilyen esetben elveszíti a kontrollt, a döntés lehetőségét arról, milyen mértékű jutalmat adjon.
Felmérés a borravaló elfogadottságáról - Napközben

A szallas.hu ügyvezetője szerint nagyon fontos, hogy a vendégek elsősorban nem az adott szolgáltatás minőségét jutalmazzák, hanem a szolgáltatót, vagyis a velük kedves személyt, a pincért, a fodrászt, annak hozzáállását.

Szigetvári József hozzátette, a borravalóval a munkáltatók a bérezésnél is számolnak, jellemzően azt előre bekalkulálják alkalmazottjuk fizetésébe. Arról ugyancsak beszélt, hogy a felmérés szerint a magyarok – idehaza – nem zsugoribbak, mint egy német, osztrák vagy holland vendég.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a magyarok általában 7-8 százalék borravalót adnak, ez a tradíció része, de számon kérni senkin sem lehet az összeget.

Az egyes helyeken az étlapon feltüntetett kötelező szervizdíjról azt mondta, az nem egyértelműen a borravaló hivatalossá tétele. A bevezetése azt szolgálta, hogy átláthatóvá váljon a borravaló, de a vendéglős nem mindig engedhette meg magának, hogy a számla összegére rátegye a szervizdíjat, tehát annak elhagyásával csökkentette az árait. Kovács László szerint tehát a szervizdíj általánosságban nem váltja ki a borravalót.