Schiffer: élelmiszerosztás helyett munkát kell adni

Az állampolgárok megalázása, hogy kampányidőszakban a nagy pártok képviselői élelmiszert osztanak nekik, nem erre, hanem munkahelyekre van szükségük - jelentette ki szegedi sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

Schiffer András elmondta: az LMP korábban szigorú tilalom bevezetését követelte, hogy kampányidőszakban élelmiszercsomagokat ne lehessen osztogatni. Az MSZP és a Fidesz 25 éve azon versenyez, hogy választási időszakban a szó szoros értelmében ki tudja lekenyerezni a választókat - tette hozzá. Úgy véli, olyan gazdaságpolitikát kell folyatni, amely lehetőséget, reményt, de leginkább munkahelyet kínál az embereknek.

Málovics György, a párt szegedi polgármesterjelöltje azt mondta: a nagy pártok azzal kampányolnak Szegeden, hogy az egyik krumplit oszt, a másik pörköltet főzet. Ezek a pártok hozták létre azokat a struktúrákat, amelyek kitermelik a szegénységet. Ugyanezek a pártok - folytatta - kampányidőszakban segélyezik az embereket annak érdekében, hogy megszerezzék a szavazatukat, és fenntartsák ezeket a struktúrákat.

Szentistványi István, a párt szegedi önkormányzati képviselője, az LMP szegedi listavezetője az elmúlt négy évről azt mondta, hogy a két nagy párt szinte kivétel nélkül együtt szavazott akkor, amikor a szociális kérdéseket is érintő rendeletben szűkítették a jogosultak körét. Az ápolási díj és az első lakáshoz jutási támogatás megszüntetését említette, valamint azt, hogy az adósságkezelési programból folyamatosan szorultak ki a résztvevők, és a segélyezési rendszert is a minimumra szorították vissza.