Irakban végez felméréseket az Ökumenikus Segélyszervezet

A magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) nemzetközi delegációjának tagjaként Észak-Irakban végez tényfeltáró munkát, és a megszerzett információk alapján ajánlásokat tesz egyrészt a világ egyházi hátterű segélyszervezeteit tömörítő szövetségnek, valamint az ENSZ illetékes szervezeteinek.

A magyar segélyszervezet képviselője magas szintű egyházi vezetőkkel, illetve helyi segélyszervezetek képviselőivel is tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy felhívják a világsajtó figyelmét a kritikus humanitárius helyzetben a keresztények üldözésére, a belső menekültek kilátástalan helyzetére - közölte az MTI-vel az Ökumenikus Segélyszervezet.

Tájékoztatásuk szerint az utazás további célja, hogy a több mint 10 menekülttábor - például egy épülő áruházból átalakított vagy egy sivatagban felállított sátortábor - meglátogatásával az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa előkészítse a közeljövőben a helyi partnerszervezetekkel nemzetközi együttműködésben végrehajtandó segélyprogramjait. Ezek első körben az alapvető létszükségletek - ivóvíz, élelem, ruházat és személyes higiénia - kielégítését célozzák meg.

Az Ökumenikus Segélyszervezet korábban adománygyűjtést hirdetett, arra kérve adományozóit, hogy támogassák a humanitárius krízis ártatlan áldozatait segítő munkáját; ennek részleteiről a www.segelyszervezet.hu/hu/hirek/segelyprogram-eszak-irakban honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.