36 évet töltöttek el együtt - most mégis válnak

A zenészpár sok megpróbáltatás után döntött így.

Több mint három étvized után elválik feleségétől és zenésztársától, Pegitől a veterán rockzenész, Neil Young. A keresetet Young adta be július 29-én, a meghallgatás időpontját december 12-ére tűzték ki. Az énekes szóvivője nem kommentálta az esetet.

Pegi inspirációul szolgált Young legemlékezetesebb szerelmes dalaihoz, a '90-es évek óta a háttérénekese is volt, többek közt az 1994-es Oscar-gálán való fellépésén és számos turnéján is az elmúlt 20 év során. Utoljára 2013-ban léptek színpadra közösen, az általuk alapított Bridge School jótékonysági estjén.

Pegi Young és Neil Young. (Fotó: Photoshot - UPPA)

Pegi Young és Neil Young. (Fotó: Photoshot - UPPA)



Amikor Neil először találkozott Pegivel, a lány még pincérnőként dolgozott. Megismerkedésük történetét meséli el az 1992-es, Unknown Legend című dalában.

A házaspár, látva fiuk, az agykárosodásban szenvedő Ben oktatási lehetőségeinek hiányát, 1986-ban közösen hozta létre a Bridge Schoolt, ahol különmféle testi fogyatékkal élő gyermekek oktatását biztosították. Az iskolának minden évben adományokat gyűjtöttek egy nagyszabású, Kaliforniában megrendezett, sztárokat felvonultató koncert keretében.

Legközelebb a szeptemberi Farm Aid rendezvényen léptek álltak volna színpadra közösen, ám Pegi neve nemrég lekerült a fellépők listájáról.