Megugrottak a kockázatitőke-befektetések

Közel duplájára, majdnem 6 milliárd forintra nőtt az összeg a második negyedévben az első három hónaphoz képest. Az adatok megfelelnek az előzetes várakozásnak, a régió befektetési klímája az ukrán válság ellenére jó, ám a térségünkbe irányuló magántőke-befektetések mindössze 7 százaléka, 57 millió euró érkezik magyarországi cégekhez.

A kockázati- és magántőkealapok közel 6 milliárd forintot fektettek be Magyarországon a második negyedévben, ami 80 százalékkal több, mint 2014. január és március között - derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legfrissebb jelentéséből. Bethlen Miklós, a HVCA elnöke szerint az adatok megfelelnek az előzetes várakozásnak, hiszen a régió befektetési klímája (a közeli Ukrajnával kapcsolatos válság ellenére) jelenleg kedvezőnek mondható és fokozatosan megjelennek az Európai Unió vállalkozásfejlesztési programjához kötődő, Jeremie-alapok által támogatott cégek másodkörös befektetései is - idézi az igazgatót az egyesület MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye.

A jelentés rámutat, hogy a korábbi időszakkal ellentétben az idei második negyedévben az összes tőkebefektetés 42 százaléka az informatikai és fogyasztói elektronikai szektorba, további egyharmadnyi rész különféle élettudományokkal foglalkozó cégekbe, túlnyomórészt startup-okba áramlott. A vizsgált időszakban összesen 23 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon, melyeknek átlagos értéke 254 millió forint volt. A legnagyobb öt tranzakció adta az összes befektetés 68 százalékát. A befektetett összegek 89 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 11 százalék folytatólagos tőkeinjekciók formájában érkezett korábbi befektetésekbe - írja a közlemény.

A közlemény ugyanakkor rávilágít arra, hogy a kelet-közép-európai régióba irányuló magántőke-befektetéseknek mindössze 7 százaléka, 57 millió euró érkezik magyarországi cégekhez, a European Private Equity & Venture Capital Association (EVCA) múlt héten közzétett 2013-as régiós adatai szerint. A beruházások 49 százaléka, 380 millió euró Lengyelországra, 17 százalék, 134 millió euró pedig Csehországra jutott.