Komoly veszteség a Hypo Banknál

Az osztrák Hypo Alpe Adria Bank 1,67 milliárd eurós, az egy évvel korábbinál 800 millió euróval nagyobb veszteséggel zárta 2014 első fél évét - derül ki a bank csütörtökön kiadott jelentéséből.

Az alapvető problémát az olasz és a délkelet-európai leánybankok gyengélkedése okozza. A szerbiai leánybankot eladják, az olaszországi leányról még nem született meg a döntés.

A tulajdonosok egyelőre odáig jutottak, hogy haladéktalanul végre kell hajtani az úgynevezett Hypo-törvényt, ami tulajdonképpen a pénzintézet holdinggá alakítása. Ennek lényege, hogy szétválasztják a bel- és a külföldi tevékenységeket.

Az előzményekhez tartozik, hogy az osztrák állam még a nyáron törvényt hozott a pénzintézet adósságcsökkentéséről, miután 2009-ben egyszer már megmentették a Hypo Bankot a csődtől az adófizetők pénzével. Most tőkeinvesztícióra nincsen szükség, a gyengélkedő külföldi leányvállalatok és a hazai egységek szétválasztásától várják a megoldást.

A bank közleménye kitér arra is, hogy az év végéig veszteséges marad a pénzintézet, viszont jó kilátások vannak a szerb leányvállalat eladására, amitől az eredmények javulását várják.