Csukás István-díjat alapított Őze Áron

A gyerekeknek szóló darabok elismerésére Csukás István író nevét viselő díjat alapított Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. A díj kuratóriumának elnöke maga az író.

A Csukás István-díjat meghívásos pályázat alapján ítélik oda. A nyertes darabot műsorra tűzi a Pesti Magyar Színház: az évadonként tervezett három nagyszínpadi bemutatóból ez lesz az egyik. A pályázatot október 11-én - az évad első nagyszínpadi premierjén, a Rév Fülöp bemutatóján - hirdetik meg - mondta el a díj alapítása alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Őze Áron, aki újra pályázott a Pesti Magyar Színház vezetésére és pályázatának kiemelkedő eleme volt a Csukás István-díj.

A díj kuratóriumának tagja Őze Áron mellett Balázs Ágnes, Berg Judit, Szabó Borbála, Böszörményi Gyula és Jeney Zoltán író, Perczel Enikő dramaturg és Göttinger Pál rendező.

Berg Judit, a színházban bemutatott Rumini szerzője elmondta: íróként és négy gyerek anyukájaként is azt tapasztalja, hogy nagy szükség van jó gyerekdarabokra. A gyerekek számára minőségi, jó színházat kell csinálni - emelte ki, hozzátéve, hogy reméli, a díj ezt inspirálja.

Csukás István-díjat alapított Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója


Jeney Zoltán - a Rév Fülöp című darab szerzője - arról beszélt, hogy a magyar irodalom külföldi népszerűsítéséért végzett munkája során azt tapasztalta, a gyerekirodalom alulreprezentált, alig jut el a határon túlra. Mint fogalmazott, azért is jó, hogy ilyen díjak létrejönnek, mert ez azt is bizonyítja: van értelme a gyerekeknek is ugyanolyan színházi világot adni, mint a felnőtteknek.

Őze Áron elmondta: a színház koncepciója szerint a nagyszínpadon a legkisebbeknek játszanak, a vasfüggöny mögötti térben az ifjúsági korosztálynak, a stúdiószínpadon pedig a felnőtt közönség számára készítenek előadásokat. Csukás Istvánt idézve kiemelte: a gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. A gondolatot a színházra lefordítva hozzáfűzte: játszani a felnőtteknek jól, a gyerekeknek pedig még jobban kell.

Göttinger Pál, a színház főrendezője kiemelte: elkötelezettek abban, hogy a színház nagyszínpadán új magyar művek jelenjenek meg. A meghívásos pályázattal nemcsak alkotókat, hanem az ifjúsági és gyermekirodalmi műfajban tevékenykedő színházakat, szakmai szervezeteket, intézményeket szólítanak meg szerte az országban. Az írásokat forgalmazni is szeretnék, elősegítenék bemutatásukat, a műhelyek közötti kommunikációt - emelte ki a rendező, hozzátéve, az a céljuk, hogy a beérkezett darabok közül a lehető legtöbbet bemutassák valahol.

A pályázat várható menetéről elmondta: a darabokat decemberig küldhetnék be a pályázók és februárra már kiderülhet, hogy mely darab a nyertes, így a jövő évad tervezésénél már számolhatnak vele.