Vezérigazgatók Skócia elszakadása ellen

Nyílt levélben foglaltak állást Skócia függetlenné válása ellen 120 nemzetközi nagyvállalat vezérigazgatói.

A The Scotsman című skóciai lap által szerdán közölt levelet olyan óriáscégek vezetői is aláírták, mint az HSBC - a mérlegfőösszeg alapján a legnagyobb brit bankcsoport -, a BHP Billiton, a világ egyik legnagyobb nemzetközi bányavállalata meg a Weir Group nevű, 70 országban jelenlévő, skóciai központú ipari konglomerátum, amelynek vezérigazgatója a közös állásfoglalás kezdeményezője volt. A nyílt levél szerint a skót gazdaságot különösen erős szálak kötik az Egyesült Királysághoz, és e kapcsolatrendszertől függ csaknem egymillió skóciai munkahely. A levelet közzétevő vállalatok - maguk is állásteremtő cégek - gondosan megvizsgálták az elszakadást pártoló és az azt ellenző tábor érveit, és arra a következtetésre jutottak, hogy a skót függetlenség melletti érvek üzleti szempontból nem megalapozottak - áll a nagyvállalatok nyílt levelében.

Az állásfoglalás szerint ugyanis bizonytalanság övez számos életfontosságú kérdést, köztük azt, hogy Skóciának milyen fizetőeszköze lenne elszakadás esetén, milyen gazdasági szabályozók és adószabályok érvényesülnének, milyen lenne a nyugdíjrendszer, és hogy tagja maradhat-e Skócia az Európai Uniónak. A skót gazdaság ma növekszik, a foglalkoztatottsági ráta magas, a beruházások rekordokat döntögetnek. Skócia ezeket a gazdasági sikereket az Egyesült Királyság integráns részeként érte el, az Egyesült Királyság nyújtja azokat az erőteljes alapokat, amelyekre az üzleti szektornak szüksége van az állásteremtéshez és az ipari beruházásokhoz - hangoztatják a nyílt levelet aláíró nagyvállalati vezetők.

Ez eddig a legnagyobb szabású összehangolt véleménynyilvánítás az üzleti szféra részéről a szeptember 18-án esedékes skóciai függetlenségi népszavazás ügyében, de más gazdasági szereplők és pénzügyi elemzők már korábban is felhívták a figyelmet a skót elszakadás potenciális kockázataira. A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege nemrégiben ismertetett új tanulmányában azt valószínűsítette, hogy ha Skócia a függetlenségre szavaz, akkor a bankbetétesek "nagyon gyorsan" hozzákezdhetnek pénzük kivonásához és áttelepítéséhez Angliába, különös tekintettel arra is, hogy a skót bankrendszer elszakadás esetén már nem tudhatná maga mögött a Bank of England - a brit jegybank - likviditási garanciáit.

 

A ház felidézte Csehszlovákia felbomlásának példáját, utalva rá, hogy a szétválás után azonnal megindult a bankbetétek áttelepítése Szlovákiából Csehországba. A cég szerint a legnagyobb skóciai bankok is távozhatnak, ha bizonytalanná válik, hogy továbbra is támaszkodhatnak-e a Bank of England likviditásforrásaira. A UBS elemzői szerint elsősorban a Royal Bank of Scotland (RBS) és a Lloyds bankcsoport dönthet úgy, hogy áttelepül Angliába, annál is inkább, mivel e két bankot a pénzügyi válság idején a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciókkal mentette meg az összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.

A brit kormány is rendre hangsúlyozza, hogy újabb bankválság esetén London már nem segítené ki a skót bankokat, és ha Skócia függetlenné válik, a skót kormány szándékai ellenére a fontot sem használhatná tovább fizetőeszközéül. A brit pénzügyminisztérium nemrégiben külön közleményében szögezte le, hogy "ha Skócia otthagyja az Egyesült Királyságot, odahagyja a fontot is".