Nébih: bírságra számíthat a forgalomból kivont ásványvizek gyártója

A Nébih kedden több tízezer liter ásványvizet vont ki a forgalomból a magas nitrition-koncentráció és a pseudomonas aeruginosa baktérium jelenléte miatt. Utóbbi - a jogszabály értelmében - egyáltalán nem fordulhat elő a palackozott ásványvizekben, míg a nitrition-koncentráció nem haladhatja meg literenként a 0,1 milligrammot.

A Nébih által a héten forgalomból kivont ásványvizek gyártója bírságra számíthat, amelyet a tétel nagysága és értéke alapján határoz meg a hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.

A hatóság közölte azt is, hogy bár az ásványvizek nem feleltek meg a jogszabályban foglaltaknak, a bennük talált szennyeződések nagy valószínűséggel nem okozhattak megbetegedést. Kiemelték, hogy a talált pseudomonas aeruginosa baktérium csak kivételes esetben betegít meg egészséges embert, a helytelen nitritkoncentrációhoz fűződő gyártási, technológiai hibát pedig még azelőtt megállapították, hogy komolyabb értéket elért volna.

A pseudomonas-félék egy viszonylag nagy, szabadon élő baktériumcsoport (nemzetség), fő előfordulási helye a talaj, a tengervíz, illetve az édesvíz. Növényeken és állatokon is képeznek telepeket, valamint a háztartásokban és kórházakban is megtalálhatóak. A baktériumcsoport meglehetősen sokoldalú, élőhelyéhez széles körben alkalmazkodik, és még desztillált vízben is képes szaporodni. A pseudomonas filmszerű bevonatot képez a csőhálózaton, ami lökésszerűen válik le, így fordulhat elő, hogy nem minden palackban, nem minden tételben található meg.

Természetes megjelenése a nitritkörnyezetben a nitrogén-körfolyamat következménye, de a nitrit általában nagyon kis koncentrációban van jelen. A szervezetbe ivóvízzel és élelmiszerrel kerül be. A nitrát és nitrit határérték feletti jelenléte az ivóvízben a csecsemőknél okozhat gondot, előfordulását ivóvízben és ásványvízben jogszabály korlátozza.

A magas nitritkoncentrációt elsődlegesen a vízforrásoknak biztosított, minden esetleges szennyezést megakadályozó védelemmel lehet megelőzni.

A Nébih kedden több tízezer liter, tizenkét különböző fajta ásványvizet vont ki a forgalomból. Az ásványvíz-célellenőrzések a Lidl, az Aldi és a One Euro Store üzleteiben zajlottak le, az üzletláncok, együttműködve a hatósággal, az érintett termékeket haladéktalanul levették a polcokról vizsgálat során.

A Nébih honlapján megjelent információk szerint a vizsgált tizenkét fajta, 1,5 literes kiszerelésű ásványvízből nyolc esetben az Aquitas Zafír és egy esetben a szénsavmentes Mizse szállítmánnyal volt gond, mindkét márkát a Magyarvíz Kft. gyártja. A többi három problémás esetet a Pannon Aqua '95 Zrt. által gyártott Pannon Aqua és Saguaro Pannon Aqua termékek okozták.