Nagykanizsán önállóan indít jelölteket az MSZP

A más ellenzéki pártokkal zajlott egyeztetések kudarca után úgy döntött az MSZP, hogy saját polgármester-jelöltet állít Nagykanizsán.

Nem vezettek eredményre az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel folytatott tárgyalások, ezért úgy döntött a Magyar Szocialista Párt nagykanizsai szervezete, hogy önállóan indít polgármesterjelöltet és képviselőjelöltetek - közölte szerdán sajtótájékoztatón az MSZP nagykanizsai elnöke.

Böröcz Zoltán azt mondta: a polgármesteri tisztért Fodor Csabát, a párt Zala megyei elnökét, jelenlegi nagykanizsai önkormányzati képviselőjét indítják. A tíz nagykanizsai választókerületben olyan jelölteket állítottak, akiknek egy része korábban is részt vett a városi közgyűlés munkájában, köztük Tüttő Istvánt, aki alpolgármester és polgármester is volt szocialista színekben.

A városi pártelnök úgy fogalmazott: az MSZP nem tehetett mást, minthogy önállóan indul, mert a tárgyalópartnereiktől kapott javaslatok "önfeladást" jelentettek volna. Hozzátette, hisznek abban, hogy legalább hosszabb távon felismerik az emberek, hogy a baloldali értékekre szükség van.

Mint mondta: az ajánlások gyűjtését a nevek és listák keddi véglegesítése után kezdték el, de nem akarnak senkivel versenyre kelni.

Fodor Csaba polgármesterjelöltként úgy vélekedett, hogy Nagykanizsa olyan baloldali város, ahol sikerül többséget szerezni és leváltani az eddigi városvezetést. Meglátása szerint egyebek mellett át kell világítani Nagykanizsa gazdasági helyzetét, intézményrendszerének stratégiát kell meghatározni, és számos feladat adódik a sport területén is.