ENSZ: a szíriai kormány és az Iszlám Állam is háborús bűnöket követett el

A szíriai kormány és az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet harcosai is háborús bűnöket és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el az egymás ellen vívott háború során - állapította meg szerdán kiadott jelentésében egy független ENSZ-bizottság.

Az Irakban is harcot folytató IÁ Szíria északi felén félelemkeltő hadjáratot folytat, amelynek részeként csonkításokat, ostorozásokat és nyilvános kivégzéseket hajt végre. A szíriai kormányerők civilek lakta területekre hordóbombákat dobtak le, amelyek közül néhány klórgázt tartalmazott, ezenkívül a hadsereg más háborús bűnöket is elkövetett, amelyek ügyét bíróság elé kell vinni - hangoztatta az esetleges szíriai háborús bűnök kivizsgálásával megbízott testület.

A 45 oldalas jelentés kitér arra is, hogy egyre többen halnak meg a szíriai börtönökben. A világszervezetnek a rabok módszeres kínzásáról és elhalálozásáról szóló megállapításait pedig alátámasztja annak a 26 ezer 948 fényképnek a törvényszéki elemzése, amely állítólag 2011 és 2013 között készült a szíriai büntetés-végrehajtási intézetekben. A szíriai kormány által meghirdetett tűzszüneteket gyakran a harcképes férfiak tömeges őrizetbe vétele követte - írták a dokumentum készítői a damaszkuszi vezetés által fogva tartottakról szólva.

Az IÁ rémtetteivel kapcsolatban a jelentés felhívta rá a figyelmet, hogy "a nyilvános kivégzések péntekenként megszokott látványossággá váltak" Rakkában és Aleppo tartománynak a szunnita szervezet által ellenőrzött részén. "Gyerekek jelennek meg a kivégzéseken, amelyeket lefejezés vagy fejbe lövés formájában hajtanak végre… A holttesteket a helybeliek elrettentése céljából három napra közszemlére teszik, gyakran keresztre feszítve őket" - mutattak rá az ENSZ szakértői.

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) néven ismert szervezet Aleppo és Rakka tartományban az emberiesség elleni bűncselekménnyel felérő tetteket, így kínzásokat, gyilkosságokat, erőszakos kitelepítéseket hajtott végre a civil lakosság elleni támadás részeként.

Paulo Pinheiro brazil diplomata, a jelentést készítő testület vezetője leszögezte: az IÁ továbbra is veszélytényező a civilekre, különösen a kisebbségekre Szíria, illetve a régió általa ellenőrzött részén. Pinheiro külön felhívta a figyelmet azoknak a kiskorú fiúknak a sorsára, akiket az IÁ kiképzőtáboraiba hurcolnak. Mint mondta, az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a hadi jogot, amikor a szunnita milícia elleni támadásokról dönt. A szakértők arra is kitértek, erősek az arra utaló jelek, hogy az IÁ tagjai parancsra követték el a háborús bűncselekményeket.

A jelentés készítői - akik között Carla del Pontét, a jugoszláviai háborús bűntetteket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék volt főügyészét is megtalálni - összeállítottak négy titkos listát azoknak a nevével, akiket szerintük nemzetközi bíróság elé kell állítani.

Ponte felszólította a nagyhatalmakat, hogy utalják a Szíriában elkövetett erőszakcselekmények ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé. Mint ahogy hangoztatta, az áldozatoknak járó igazságszolgáltatás fontos első lépés, csakúgy, mint Ruanda és a Balkán esetében is volt.