Az afgán elnök nem vesz részt a jövő heti NATO-csúcson

Hamid Karzai nem ért egyet Washingtonnal hazája 2014 utáni biztonsági szükségleteit illetően - közölte szerdán az afgán elnök szóvivője.

Az észak-atlanti szövetség szeptember 4-5-én Walesben megrendezésre kerülő találkozóján többek között arról is döntenek, mekkora segítséget kaphatnak az afgán biztonsági erők a NATO harci küldetése év végi lejártával.

A szövetség azt akarja, hogy 2014 után is maradjanak Afganisztánban amerikai erők kiképzési és tanácsadási feladatok ellátására. Ehhez azonban szükség van a kabuli kormány jóváhagyására, amelyet Karzai nem hajlandó megadni. Az afgán elnök a Washingtonnal kötendő biztonsági megállapodás aláírását több feltételhez köti, egyebek mellett ahhoz, hogy fejeződjenek be az afgán lakóházak elleni katonai műveletek, történjenek előrelépések a tálibokkal való megbékéléshez vezető úton, valamint térjenek haza a Guantánamóban fogva tartott afgán állampolgárok.

Afganisztán 350 ezres biztonsági erejének fenntartása jelenleg évi 6 milliárd dollárba (közel 1,5 ezer milliárd forintba) kerül. A pénz nagy része nemzetközi donoroktól származik, félő azonban, hogy a nemzetközi csapatok teljes kivonása után ennek a forrásnak a nagy része elapad.