Orosz cég szerb mezőgazdasági termékek vásárlása iránt érdeklődik

Az egyik legnagyobb orosz kiskereskedelmi cég Szerbiából szeretne zöldséget és gyümölcsöt importálni, miközben az Európai Bizottság egyik illetékese arra figyelmeztette egyebek között Belgrádot, ne éljen vissza azzal, hogy Moszkva importtilalmat léptetett életbe az EU-ból származó mezőgazdasági termékekre.

Rasim Ljajic szerb kereskedelmi miniszter weboldalán arról számolt be, hogy fogadta a Diksi, az egyik legnagyobb orosz kiskereskedelmi cég alelnökét és több más vezetőjét, akik zöldségfélék és gyümölcsök vásárlása iránt érdeklődtek.

A Diksi vezetői tárgyalnak még a legnagyobb szerb zöldség- és gyümölcstermelőkkel, illetve exportálókkal, és ha megállapodás születik, akkor az első Oroszországba irányuló szállítmányok legkorábban a jövő héten útnak indulhatnak - közölte a szerb miniszter.

A Diksi a harmadik legnagyobb orosz kiskereskedelmi cég, több mint 2 ezer üzlete van országszerte.
A szerb kereskedelmi miniszter korábban azt mondta, hogy Belgrád nem engedélyezi EU-termékek újracsomagolását és exportálását Oroszországba, mert az Szerbia saját üzletét rontaná.

A szerb kereskedelmi minisztérium a múlt héten koordinációs központot állított fel azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a szerb exportálóknak mezőgazdasági termékek kiviteléhez Oroszországba. A központ feladata ezenfelül az is, hogy megakadályozza EU-termékek reexportját (importált termékek továbbexportálása) Szerbián keresztül - közölte a Hina horvát hírügynökség.

Az Európai Bizottság egyik képviselője csütörtökön figyelmeztette Szerbiát, továbbá az EU-tagságra pályázó országokat, összességében minden harmadik felet, hogy ne helyettesítsék saját termékeikkel a Moszkva által bevezetett mezőgazdasági embargó miatt az orosz piacról kiszoruló EU-termékeket.

Moszkva korábban úgy határozott, hogy augusztus 7-étől egy évre megtiltja az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, Norvégiából származó gyümölcs, zöldség és egyéb élelmiszerek importját, Szerbia azonban nincs a listán, így egyike azoknak az országoknak, amelyek előnyhöz jutnak Oroszország mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekkel való ellátásában.