Obama csekket állított ki a jeges zuhany helyett

Barack Obama amerikai elnök az Ice Bucket Challenge, azaz a jeges vizes kihívás jótékonysági akciósorozat keretében nem öntötte magát nyakon, hanem csekket töltött ki az ALS-betegek megsegítésére - írták pénteken amerikai napilapok.

A Fehér Ház nem közölte, hogy az elnök mekkora összegről töltötte ki a csekket. Obama előtt az amerikai politikai életből mások mellett George W. Bush exelnök és Chris Christie New Jersey-i kormányzó is elfogadta a jeges vizes kihívást. Bush egyébként az akciósorozat keretében kihívást intézett elődjéhez, Bill Clintonhoz.

Az elnököt egyébként a Kennedy-klán 86 éves mátriárkája, Ethel Kennedy és a 20 éves kanadai pop-világsztár, Justin Bieber is kihívta.

Akit ismerősei kijelölnek a kihívásra, annak 24 órán belül jéghideg vízzel kell leöntenie magát vagy jeges vízben kell megmártóznia, mindezt pedig videofelvétellel kell bizonyítania. Ellenkező esetben egy legalább 100 dolláros csekket kell kiállítaniuk az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) elnevezésű betegség gyógyításának támogatására. (Charlie Sheen 10 ezer dollárt ajánlott fel).

Az akció hozzá kíván járulni a harchoz a degeneratív idegrendszeri elváltozás ellen, amelynek betegei átlagosan 2-5 évvel élik csak túl a diagnózist. Ezzel kórral küzd például Stephen Hawking angol elméleti fizikus.

Az akció keretében eddig csaknem 42 millió dollárt sikerült összegyűjteni.