Fehér Ház: a lefejezés Amerika elleni terrortámadás volt

James Foley amerikai újságírónak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet általi lefejezése az Egyesült Államok elleni terrortámadás volt - jelentette ki pénteken Washingtonban Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó.

"Ha azt látjuk, hogy valakit ilyen borzalmas módon gyilkolnak meg, az terrortámadást jelent az országunk és egy amerikai állampolgár ellen" - mondta.

Rhodes rámutatott, hogy az Egyesült Államok kész további csapásokat mérni az IÁ-ra, ebben szükség esetén nem fogja feltartóztatni az iraki-szíriai határ.

Az amerikai erők augusztus 8. óta eddig kizárólag iraki területen hajtottak végre légicsapásokat az önmagát kalifátusnak tekintő szélsőséges szunnita mozgalom ellen, de washingtoni vezetők - köztük Chuck Hagel védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - az elmúlt napokban egyértelműen értésre adták, hogy fontolóra vették az IÁ szíriai bázisa elleni katonai fellépést is.

Rhodes hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész fellépni az IÁ ellen az amerikai állampolgárok védelmében, bárhol is legyenek az őket veszélyeztető terroristák. A helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó úgy vélekedett, hogy a terrorszervezet ma súlyosabb fenyegetést jelent, mint hat hónappal ezelőtt.

Ugyanakkor azt is elmondta, végeredményben Irak és az Egyesült Államok regionális partnereinek feladata lesz, hogy kiseprőzze az IÁ-t a Közel-Keletről. Szavai szerint a Fehér Ház tudatában van annak, hogy az IÁ figyelme a térségen kívüli célpontok ellen fordult, és Amerika meg fogja védeni magát.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és belbiztonsági minisztérium pénteken egyébként egyaránt azt közölte, hogy nem tud olyan konkrét vagy hitelt érdemlő fenyegetésről, amely az IÁ részéről az Egyesült Államok területe ellen irányulna.