Az interneten független lesz Québec

Az interneten független lesz, vagyis "elszakad" Kanadától a francia ajkú Québec tartomány: novemberben elindul saját domainneve, a .quebec.

Szeptember 2-ától lehet ezzel a földrajzi utótaggal internetcímet foglalni, bár csak november 13-án élesednek az új oldalak - jelentette be közleményében a PointQuébec szervezet. Az ICANN, a domainnevek rendszerének kezelésével és szabályozásával foglalkozó nemzetközi szervezet 76 új kiterjesztést fogadott el tavaly, köztük a .quebec-et.

Eddig csak úgy lehetett internetcímben a québeciséget jelezni, ha a Kanadát jelző .ca elé betoldották, hogy .qc. A francia nyelvű tartományban kétszer is tartottak népszavazást a függetlenségről, 1980-ban és 1995-ben, mind a kétszer sikertelenül.

"Québecnek végre saját identitása lesz a világhálón" - üdvözölte a döntést Normand Fortier, a PointQuébec igazgatóhelyettese.

Az új földrajzi kiterjesztések nélkül egyre nehezebben lehetett volna helyet találni a gyorsan szaporodó internetes címeknek. Jelenleg több mint 271 millió domainnév létezik, ebből 113 millió a .com, tehát szinte lehetetlen, hogy egy cég megfelelő nevet találjon magának, olyat, amely valóban jól képviseli őt, és az ára is megfizethető - magyarázta Fortier.

Az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) által 2013-ban elfogadott 76 új, földrajzi alapú domainnév között szerepel a New Yorkra utaló .nyc, a Las Vegast jelentő .vegas, az .aquitaine, amely Délnyugat-Franciaországra utal, és az .africa, valamint a .berlin.

Az önálló .qc domaint nem kaphatja meg a kanadai tartomány, mert kétbetűs utótagra csak önálló államoknak van joguk.