Aggódik az MLP a bankok devizahiteles kereseteinek elutasítása miatt

A Magyar Liberális Párt véleménye szerint a Fővárosi Törvényszéknek nem lenne szabad informatikai formai okok miatt elutasítani a pénzintézetek devizahiteles ügyben bemutatott keresetleveleit - mondta pénteki sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek a Liberálisok főpolgármester-jelöltje.

Bodnár Zoltán aggasztónak nevezte, hogy miközben a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése végett a magyar állam ellen, a bíróság 20 keresetlevelet közülük formai okokból elutasított. A bíróság csütörtökig hat esetben olyan keresetleveleket utasított el, amelyek esetében a keresetlevelet, illetve annak mellékleteit kizárólag szkennelve nyújtották be. Az indoklás szerint ezek ugyanis nem felelnek meg a törvényi kritériumnak.

A főpolgármester-jelölt arról beszélt, hogy a törvény csak azt mondja ki, az anyagokat számítógépes, szerkesztett formátumban kell beadni, de a jogszabály azt már nem definiálja pontosan, mit is jelent a szerkesztett forma. Hozzátette, hogy a pénzintézetek rendelkezésére álló határidő nagyon feszes, mert ha a következő néhány napban nem nyújtják be újra az iratokat, akkor elveszítik azt a törvényes jogukat, hogy bíróságon megtámadják azt a törvényi vélelmet, amelyik szerint az általános szerződési feltételeik tisztességtelenek.

A törvény megfordította a bizonyítási terhet, nem az ügyfélnek kell bizonyítani, hogy a bankok szerződései tisztességtelenek, hanem a törvényhozó állította fel ezt a vélelmet, hogy ebben a körben minden bank minden szerződési feltétele tisztességtelen - folytatta. Bodnár Zoltán szerint a bizonyítási teher megfordítása már önmagában szétfeszíti a jogállamiság kereteit, és ha az eljáró bíróság is szűkítő értelmezéssel használja a keresetlevél szerkesztett változatáról szóló meghatározást, akkor a pénzintézeteket ért jogsérelem még tovább fokozódik - jelentette ki.