Súlyos veszteségek érték az önkéntes belügyi alakulatokat Ilovajszknál

A "terrorellenes hadművelet" kezdete óta a legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az ukrán önkéntes belügyi alakulatok a Donyeck melletti Ilovajszk városáért folyó harcokban - közölte csütörtökön Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

A Donbasz, Sahtarszk, Azov és Dnyipro nevű önkéntes alakulatok összesen 19 tagja esett el és 46 sebesült meg. A belügyi tisztségviselő szerint ez mintegy negyede annak a veszteségnek, amelyet a különleges belügyi alakulatok és a - szintén a tárca irányítása alá tartozó - Nemzeti Gárda az oroszbarát szakadárok ellen indított műveletek során eddig összesen elszenvedtek.

A Nemzeti Gárda előző napi közleménye szerint egységeik behatoltak a kulcsfontosságú városba, de maradtak még szeparatisták a település egyes kerületeiben, akik ellentámadásokat indítottak. Herascsenko kijelentette: Arszen Avakov belügyminiszternek előbbre való a belügyi egységek tagjainak élete, mint hogy augusztus 24-éig, Ukrajna függetlenné válásának évfordulójáig bármi áron "felszabadítsák" Ilovajszkot.

Közben a Nemzeti Gárda közölte, hogy erősítést és nehézfegyverzetet - aknavetőket, gránátvetőket és páncéltörőket, valamint légvédelmi rendszereket - küldött a Donbasz alakulatnak Ilovajszkba.

Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 24 óra alatt öt ukrán katona vesztette életét, és 21 sebesült meg. Tájékoztatott továbbá arról, hogy Luhanszk közelében a szeparatisták ismét rálőttek egy menekülteket szállító, fehér zászlós autóra, és emiatt hárman - egy házaspár és ötéves gyermekük - életüket vesztették. A támadás ugyanazon a környéken történt, ahol hétfőn ért rakétatalálat egy menekültkonvojt. Az akkori támadásban 17-en haltak meg.

Liszenko megerősítette, hogy a Luhanszknál folyó harcokban a "terrorellenes" erők megszereztek két deszantharcjárművet, amely az oroszországi, pszkovi légideszant-hadosztályhoz tartozik. A szóvivő szavai szerint csütörtök délig nem történt meg az ukrán határhoz érkezett orosz segélyszállítmány határ- és vámkezelése. "Az ukrán fél késlekedés nélkül hozzálát munkájához, amint megkapja a nemzetközi vöröskereszttől annak végleges megerősítését, hogy kész a szállítmányt célba juttatni" - fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt vállalta a segéllyel kapcsolatos logisztikai feladatok ellátását, azaz a szállítmány útvonalának meghatározást, a segély tárolását, valamint szétosztását Ukrajna területén. Ehhez viszont garanciára van szüksége a szeparatistákról, illetve Oroszországtól arra vonatkozóan, hogy a szállítmány biztonságban áthaladhat majd a szakadárok kezén lévő területeken. A határszakasz, amelyen keresztül az orosz segélykonvojt szeretné Moszkva Ukrajnába beléptetni, a szeparatisták ellenőrzése alatt áll.

A Donyeck megyei kormányzóság csütörtöki közleménye szerint az elmúlt egy nap alatt a megyében 34 civil vesztette életét, és 24-en sebesültek meg a kormányerők és a szakadárok közötti harcok miatt. Luhanszk városában már tizennyolcadik napja nincs áram- és vezetékes vízellátás. A város vezetői azt közölték, hogy kenyér és alapvető élelem még kapható a boltokban, de gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányok már régóta nem érkeznek a városba.