Évadnyitó társulati ülés a Nemzeti Színházban

Fontos, hogy megmaradjon a hitünk az előadásainkban - hangoztatta a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén Vidnyánszky Attila. A főigazgató emlékeztetett rá: noha a hazai kritika nem "cirógatja" előadásaikat, azok mégis komoly nemzetközi érdeklődést váltanak ki, és folyamatosan kapják a külföldi meghívásokat.

Előrehaladott állapotban van a 2. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) szervezése is, amelynek során a legjelentősebb európai színházakkal tárgyalnak, például a bécsi Burgtheater új vezetése is elfogadta a meghívást - számolt be Vidnyánszky Attila. "Lassan, de biztosan haladva elfoglaljuk a minket megillető helyet Európa színházi térképén" - összegzett a főigazgató, hozzátéve: a teátrum folytatja az együttműködést a külhoni magyar intézményekkel is.

Vidnyánszky Attila elmondása szerint az évad kezdetére megújult a színház nézőtere, ahol megszüntették a legrosszabb akusztikájú helyeket, létesítettek viszont két új páholyt, így tíz fővel nőtt a befogadóképesség. Valószínűleg Bajor Gizi Színpad néven novemberre beindulhat egy új, szalonszerű játszóhely is, és a színház nem adja fel az Amfiteátrum befedésének tervét sem - jegyezte meg.

A Nemzeti repertoárja továbbra is két részből áll majd: a műsor java részét kitevő saját produkciókból és a vidéki, határon túli, illetve külföldi társulatok befogadott előadásaiból. A színház tizenkét saját bemutatóval, valamint négy koprodukcióval várja a közönséget az új évadban - közölte a főigazgató.

Hozzátette, szeptemberben három bemutatóval rugaszkodnak neki a szezonnak: Shakespeare Szentivánéji álom, Gombrowicz Operett és Molnár Ferenc A fehér felhő című darabját állítják színpadra.

Az évad további részében mások mellett Petőfi, Márai, Sarkadi, Csiky, Gorkij, Ibsen, Kafka vagy Bulgakov munkáiból rendezett produkciókkal találkozhat a közönség. Hobó 2015-ben lesz hetvenéves, így minden hónapban tartanak Hobó-estet - közölte.

"Sokak szemében 88 ezer néző kevés, pedig nagyon szép nézőszám" - utalt Vidnyánszky Attila a Nemzeti előző évadbeli látogatottságát érő kritikákra. "Több mint száz előadást fogadtunk be. Lehet, hogy ebben az évadban nem fogunk már ennyit, de más színházak fontos évfordulóit megünnepeljük, még akkor is, ha ez rontja a nézőszámot, mert ez egy küldetés" - hangoztatta.

A főigazgató beszámolója szerint idén vetélkedőt indítanak középiskolásoknak, és még nagyobb hangsúlyt helyeznek ifjúsági programjukra, komoly figyelmet kapnak a konferenciák is. "Az évad végén aztán a legjobb előadásokból csinálunk egy hetet diákoknak" - jelentette be Vidnyánszky Attila.