Ökumenikus istentisztelet az ünnep előestéjén

Ökumenikus istentiszteletet tartottak az augusztus 20-i állami ünnep előestéjén, kedden Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében kiemelte, az a kor, amelyben Szent Pál megírta a zsidó-keresztényeknek szóló levelét, félelmetesen hasonlít a mi korunkra. Abban az időszakban vált szervezetté a keresztényüldözés, és napjainkban "remegő szívvel látjuk", hogy a 21. század civilizált világában a keresztények olyan üldöztetésnek vannak kitéve, amit mi Európában el sem tudunk képzelni.

Augusztus 20. - Ökumenikus istentisztelet


A református püspök hangsúlyozta, 2014-ben fel kell tennünk magunknak a kérdést, mit jelent nekünk ma az, ami száz esztendővel ezelőtt, 1914-ben történt. Mi történt akkor, aminek a hatásait ma is érezzük, ma is siratjuk.

A szentírást idézve arra figyelmeztetett, meg ne keményítsétek a szíveteket, mert a megkeményített szív soha nem fog nyugalmat találni, pedig arra lenne már szükségünk határon belül és határon kívül. Hozzátette, ha megtapasztaljuk, mit jelent Krisztus jelenléte ma a világban, akkor másként fogjuk értékelni a velünk és bennünk élő történelmet, legyen szó a száz évvel ezelőtti vagy a 25 évvel ezelőtti történelemről.

A püspök rámutatott, fel kell tennünk a kérdést, hogy hol vagyunk ma, negyedszázaddal azután, hogy Isten csodálatos, szabadító hatalma kihozott bennünket mint nemzetet a szolgaság házából, és átvitt az ajándékba adott szabadságba.
Vajon nem keményedett-e meg a szívünk, tudott-e élni ezzel a szabadsággal az egyház, a politikusok és az egész nemzet? - kérdezte.

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott, ezen az ünnepen hálát adunk államalapító királyunk népet megtartó cselekedetéért és hálát adunk az életet adó és életet megtartó kenyérért. Legyen ez az ünnep alkalom arra, hogy ne megkeményítsük, hanem kinyissuk szívünket. Legyen olyan tágasság a szívünkben, ahol elfér mindenki, mint ahogy mi is mindannyian elférünk Isten szívében - tette hozzá.

Az ünnepi liturgiában közreműködött Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, illetve a MEÖT tagegyházainak vezetői.

Az ünnepi istentiszteleten részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Az istentiszteleten Gáncs Péter megáldotta az új kenyeret, végül az egyházi vezetők külön-külön áldást mondtak a gyülekezetre és a nemzetre.