Új riasztó-tájékoztató rendszer a fővárosban

A fővárosban is működésbe lép a katasztrófavédelem vegyvédelmi riasztórendszere, amely abban az esetben riasztja a lakosságot, ha egy ipari üzemből veszélyes anyag kerül a levegőbe. Erről közös sajtótájékoztatón számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és a főpolgármester Budapesten.

Bakondi György, az OKF főigazgatója közölte: a meteorológiai, vegyi monitoring és lakossági riasztórendszer a riasztáson és a lakosság tájékoztatásán túl a veszélyes anyag terjedéséről is szolgáltat információkat, így hatékonyabban szervezhetők meg a lakosságvédelmi intézkedések.

Mint elmondta: a rendszer kiépítése 2006-ban kezdődött meg; a korábbi időszakban Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Pest, Tolna és Veszprém megyékben történt meg a telepítése. A most véget ért ütemben pedig a főváros mellett Komárom-Esztergom, Zala és Heves megyékben lép működésbe. A rendszer megvalósítására ez idáig 10 milliárd forintot használtak fel a központi költségvetésből és immár, mintegy 500 ezer ember riasztható a segítségével - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben egy üzemből veszélyes anyag kerül a levegőbe MoLaRi szondái mérik a koncentrációját, illetve meteorológiai adatokat is szolgáltatnak a szélirányról, szélsebességről, hőmérsékletről, ezért a katasztrófavédelem ügyeletén meghatározható a gázfelhő terjedése.

Amennyiben a helyzet indokolttá teszi a rendszeren keresztül tájékoztatják a lakosságot például arról, hogy zárkózzanak be otthonaikba, vagy éppen ellenkezőleg, a hatóságok felszólítására mindenkinek el kell hagynia a lakhelyét és egy kijelölt helyre kell távoznia - ismertette a rendszer működését a főigazgató.

Tarlós István azt hangsúlyozta, hogy a fővárosban mind a három nagy gyógyszergyár környékén kiépült a rendszer, ily módon nyolc kerületben növeli a lakosság biztonságát.

Továbbá a MoLaRi hozzájárul a város környezetvédelméhez is és az életvédelem mellett erősíti a budapestiek vagyonbiztonságát is - mondta a főpolgármester.

Arról is szólt, hogy az együttműködés "kipróbált" a főváros és a katasztrófavédelem között, amit bizonyított a közösen végzett hatékony árvízvédelmi munka is.