Magyar pénzügyi segítséget kapnak az afgán rendőrök

2015 és 2017 között évi fél millió dollárral támogatja Magyarország az afgán hadsereget és rendőrséget

Magyarország a NATO-együttműködés keretében 2006 és 2013 között részt vett az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport munkájában. Az afganisztáni szerepvállalás volt a katonai szövetségnek a NATO területén kívüli legnagyobb missziója -  - mondta Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Magyarország az újjáépítési csoport munkájának befejeztével is támogatja az afganisztáni biztonság helyzet megszilárdítását egy augusztus 15-ei kormányhatározat szerint. Orbán Viktor miniszterelnök már 2012-ben, az Egyesült Államokban, Chicagóban tartott NATO-csúcstalálkozón bejelentette, hogy Magyarország pénzügyi segítséget nyújt a közép-ázsiai országnak - tette hozzá Nagy Anna.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből 2015-től 2017-ig évről évre félmillió dollárral támogatják az afgán biztonsági erőket, a segítség 80 százalékát az afgán hadsereg, 20 százalékát a rendőrség kapja - mondta a szóvivő.

A támogatásra azért van szükség, mert a NATO kivonulása után az afgán biztonsági erők egyedül még nem képesek teljes mértékben garantálni az ország stabilitását - jegyezte meg a szóvivő.