Egy hétig tartott a fővárosi ellenzéki összefogás

Egy hét után szétesett a baloldali összefogás Budapesten. Az Együtt-PM ugyanis bejelentette, hogy külön indul, mivel az MSZP nem írta alá a hétfő esti határidő végéig a megállapodást. A szocialisták nem nyilatkoznak, a Demokratikus Koalíció (DK) tovább tárgyalna. Falus Ferenc pedig – aki néhány napig közös főpolgármester-jelöltnek gondolhatta magát – azt mondta: csak akkor vállalja, ha mindhárom párt támogatja.

Az Együtt-PM kiszáll a baloldali összefogásból, és önállóan indul Budapesten – jelentette be a párt társelnöke. Szigetvári Viktor leszögezte: annak ellenére, hogy egy hete véglegesen megállapodtak, bizonyos kerületekben tovább vitáznak velük a szocialisták.

Az átfogó budapesti szerződés azért nem jön létre, mert a Magyar Szocialista Párt nem tudta vállalni néhány kerületben azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeket ő vállalt múlt hét hétfőn. Ezért nem jön létre a megállapodás – fogalmazott az Együtt-PM társelnöke.

Szigetvári szerint három kerületen bukott el az összefogás. A XIII. kerületben például az eredeti megállapodás szerint 9 MSZP-s, 3 Együtt-PM-es és 3 DK-s képviselő indult volna. A Híradó úgy tudja, a szocialista polgármester, Tóth József ragaszkodott hozzá, hogy csak a saját MSZP-s képviselői induljanak, az Együtt-PM és a DK pedig egy jelöltet se indítson. Személyi kérdések miatt nem tudtak megegyezni Zuglóban és Óbudán sem.

Egy hete még közösen jelentették be, hogy elfogadták a három párt megállapodását, amelyen már nem lehet változtatni. Az MSZP pénteken mégis bevallotta, több helyen is beleírt a megállapodásba. Az Együtt-PM-es Szigetvári Viktor ez után hétfőig adott haladékot az MSZP-nek, hogy változtatás nélkül fogadja el a megállapodást. A szocialisták viszont kedd délelőttig azt nem írták alá.

Miután az Együtt-PM bejelentette, hogy kiszáll az összefogásból, kerestük a szocialistákat is. A Híradó stábja és több más tévéstáb, illetve újságíró is várakozott az MSZP székháza előtt, órákon keresztül, de senki nem nyilatkozott.

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint is volt néhány problémás kerület, de ők azt kérik az MSZP-től és az Együtt-PM-től, hogy egyezzenek meg, különben veszítenek Budapesten.

A Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogyha meglenne a megállapodás. Sajnáljuk, hogy egyelőre nem született meg. Eddig sem a DK-n múlt, hogy megvalósuljon. Azért tárgyalunk, hogy mégis csak létrejöjjön – magyarázta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője.

A keddi fejlemények viszont könnyen elszúrhatják Falus Ferenc főpolgármesteri indulását is. Az Együtt-PM és a DK továbbra is azt szeretné, ha az egykori tiszti főorvos lenne a közös jelölt. Falus Ferenc viszont a 168 órának azt nyilatkozta: csak úgy vállalja, ha mindhárom párt, vagyis az Együtt-PM és a DK mellett az MSZP is őt jelöli és támogatja.