Letöltendőre ítélték a miskolci ámokfutót

Gyorsított eljárásban egy év négy hónap, letöltendő börtönbüntetést kapott a miskolci ámokfutó, aki szerdán a rendőrök elől menekülve a forgalommal szemben haladt, felhajtott a járdára és több kocsit összetört. A férfi azt mondta, azért nem állt meg a rendőrök jelzésére, mert az autóját pár napja kivonták a forgalomból és biztosítása sem volt.

A 41 éves tiszaladányi férfi ámokfutását a rendőrök vették fel. A videón jól látszik, hogy szakadó esőben nagy sebességgel menekül a járőrautó elöl. Mivel nem tudott meglépni, egyre veszélyesebb manőverekbe kezdett.

A férfi forgalommal szemben ment a 26-os úton, később többször átment a piroson is, majd felhajtott a járdára és parkoló autókat tört össze. A rendőrök közben folyamatos szirénázással hívták fel a közlekedők figyelmét a veszélyre.

Az ámokfutásnak egy defekt vetett véget. Az irányíthatatlanná vált kocsi végül belerohant egy kamionba. A sofőr gyalog próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.

A férfit az ügyészség cserbenhagyás és közúti veszélyeztetés vádjával, gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A tárgyaláson azt mondta, azért nem állt meg a rendőrök jelzésére, mert az autójának pár napja lejárt a forgalmi engedélye és biztosítása sem volt.

A bíróság halmazati büntetésül egy év, négy hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül kettő év közügyektől eltiltásra és három év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az ámokfutó korábban már hat évet ült erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt. Most is körözték, csalás miatt. Az első fokú ítélet szerint legkorábban körülbelül egy év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.