Egyre népszerűbb a jegybank növekedési hitelprogramja

Egyre népszerűbb a jegybank növekedési hitelprogramja, melynek célja, hogy hosszú futamidejű, alacsony kamatozású hitelhez segítse a kis- és középvállalkozásokat. Az MNB legfrissebb adatai szerint a második szakaszban júliusban igényelték a cégek az eddigi legmagasabb összeget, összesen hatvanmilliárd forintot. A jegybank igazgatója úgy fogalmazott: a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése élénkíti a gazdaságot, és a munkaerőpiacra, valamint a bérekre is kedvezően hat majd.

A Magyar Nemzeti Bank tavaly áprilisban hirdette meg a növekedési hitelprogramot, hogy kedvező hitelhez juttassa a kis- és középvállalkozásokat. A cégek két és fél százalék fix kamatra vehetnek fel hitelt, akár tíz évre is.

A program annyira népszerű volt, hogy már az első időszakban hétszázötven milliárd forintra emelték a keretösszeget; a bankok akkor csaknem tízezer hitelszerződést kötöttek. A növekedési hitelprogram második szakasza tavaly októberben indult; azóta 7.100 vállalkozás már csaknem 300 milliárd forint hitelhez jutott.

 

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a növekedési hitel egyre népszerűbb, főleg az agrárvállalkozások, a feldolgozóipari és a kereskedelmi cégek bővítésére igénylik.

Az év első hónapjaiban havonta összesen húszmilliárd forint hitelt igényeltek a vállalkozások; júliusban pedig már a hatvan milliárdot is elérte a felvett hitel összege.

A jegybank szerint a kis- és középvállalkozások fejlesztése élénkíti a gazdaságot, a munkaerőpiacra és a bérekre is kedvezően hat majd. Vonnák Balázs, az MNB igazgatója a Híradónak úgy fogalmazott: a nagyon kedvező kondíciók miatt megéri hitelt felvenni, beruházni a vállalkozásoknak, a beruházással pedig munkahelyet teremtenek, vagy munkahelyet óvnak meg. Nő a kibocsátás, a jövedelmek, hosszú távon a bérek is – tette hozzá.

Ha a növekedési hitelprogram ennyire népszerű marad, a szakemberek szerint akár már ősszel elérheti az 500 milliárd forintot a vállalkozásokat segítő kedvezményes kölcsön nagysága.