Visszakerül a múzeumba Tracey Emin bevetetlen ágya

Kölcsönadja 10 évre a Tate múzeumoknak Tracey Emin brit képzőművész sokat vitatott My Bed (Az ágyam) című műalkotását új tulajdonosa, aki a hónap elején 2,55 millió fontot (mintegy 996 millió forintot) fizetett egy londoni aukción a bevetetlen ágyért.

"Örömmel tölt el, hogy Christian Drückheim készségét nyilvánította arra, hogy kölcsönadja a Tate számára fontos műalkotást legalább tíz évre" - közölte Nicholas Serota.

A Tate igazgatója nem tért ki arra, hogy mikor és a Tate melyik múzeumában állítják ki a kortárs brit képzőművészet meghatározó alkotását.

Christian Dürckheim német iparmágnás kiemelte: "mindig csodáltam Tracey őszinteségét és azért vásároltam meg a My Bed című alkotást, mert az az élet metaforája arról, hogy amikor a bajok kezdődnek, meghal a logika".

Az 1990-es évek végén készült mű nagy indulatokat váltott ki bemutatásakor, sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán műalkotásnak tekinthető-e. A bevetetlen ágyon és mellette cigarettásdobozok, alkoholosüvegek, használt óvszer és szemét hevernek.

Saját bevallása szerint Emin 1998-ban négy napon át feküdt az ágyban és azzal a gondolattal foglalkozott, hogy öngyilkos lesz, de végül másként döntött és elhatározta, hogy nyomorúságát műalkotássá alakítja át. Amikor Charles Saatchi műgyűjtő megvásárolta a művet, ott volt rajta a szennyes lepedő, továbbá egy üveg vodka és egy használt óvszer.

A My Beddel Emin 1999-ben a kortárs brit művészet elismerésére alapított Turner-díj jelöltjei közé került, de azt végül Steve McQueen kapta.

Július elején Saatchi londoni műgyűjtő bocsátotta árverésre a Christie's aukcióján a műalkotást, amelyet 2000-ben 150 ezer fontért - akkor több mint 50 millió forintnak megfelelő összegért - vásárolt meg.