Üstökösre szállást segítő szigonyt teszteltek

Azt tesztelték, hogyan lehet a már úton lévő szigonnyal egy minilabort rögzíteni a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén.

Üstökösre szálláshoz használt szigony hasonmását tesztelték német mérnökök. A már úton lévő szigonynak egy minilaborral felszerelt leszállóegységet kell lehorgonyoznia a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökösön.

A München melletti Oberpfaffenhofenben kedden azt tesztelték, hogyan lehet egy minilabort rögzíteni az üstökös felszínén. A szigony hegye a rajta lévő horgokkal átszáguldott a pergamenpapíron, és beásta magát az égitest felszínét modellező granulátumba.

Egy ugyanilyen szigonynak néhány hónapon belül zavarmentesen kell működnie a Földtől 450 millió kilométerre. Tíz év utazás után a Rosetta űrszonda augusztus 6-án érkezik a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös közelébe, novemberben kell a Philae minilabort elhelyeznie felszínén.

Rosetta- Philae (Fotó: ESA / AOES Medialab)

Rosetta- Philae (Fotó: ESA / AOES Medialab)



Az ötször három kilométeres üstökösön igen csekély a gravitáció, ezért a leszállóegység csak úgy tud szilárdan állni rajta, ha két szigonyt lőnek a talajba. A kísérletből nyert adatokat a Német Légiközlekedési- és Űrutazási Központ (DLR) és a Max Planck Naprendszerkutató Intézet a novemberre tervezett üstökösre szállás tökéletesítéséhez használják.

"A landolásig nem fog kiderülni, valójában milyen az üstökös felszíne, nem tudjuk, hogy néz ki" - mondta Stephan Ulamec projektvezető. A keddi teszt alatt a kísérleti üstököstalaj morzsalékos volt, olyan, mint a macskaalom, a forgács fakereskedésből származott.

A csillagászok azt remélik a missziótól, hogy új ismereteket szereznek a Naprendszer keletkezéséről és az élet eredetéről. Az üstökösre szállítandó Philae minilabor tíz műszert szállít, földi irányítását a DLR kölni központjából végzik.

A műszerek az üstökös felszínének fizikai tulajdonságait és kémiai összetételét vizsgálják: lefúrnak a talajba, az onnan vett mintát a mérőműszerekkel elemzik.