Navracsics az unióban Magyarországot, itthon az EU-t képviselné

A külgazdasági és külügyminiszter, európai uniós biztosjelölt erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt erről.

Az európai integráció nemzeti érdek, amiben részt kell vennie Magyarországnak - hangoztatta a hivatalos jelöltségét szerdán bejelentő politikus. A miniszter a műsorban azt mondta: "alapvetően hiszek és teljes egészében elkötelezett vagyok az európai integráció felé". Kifejtette: ez főként nemzeti érdek, és ebben Magyarországnak részt kell vennie, mert ez olyan lehetőség, amit ha jól csinálnak a tagállamok, valamint a brüsszeli központ, akkor egész Európa túlélését jelentheti egy ilyen nehéz gazdasági és világpolitikai helyzetben.

Hozzáfűzte: ugyanakkor nagyon sok minden "nincsen jól" az Európai Unióban, éppen ezért tartja magát ars poeticájához, miszerint az unióban Magyarországot, hazájában pedig az uniót szeretné képviselni. "Hiszen csak úgy van értelme az európai integrációnak, ha az nem a nemzetállamokkal szemben, hanem a nemzetállami érdekek mentén fogalmazódik meg" - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nagyon valószínű, lesznek viták a többi biztossal, esetleg a bizottság új elnökével, Jean-Claude Junckerrel, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy Magyarországnak helye van az Európai Unióban. "Egy olyan Európai Uniót akarok, amely Magyarország számára is komfortos, nem csak más nemezetek számára" - fűzte hozzá.

Szólt arról is: felkészült arra, hogy az Európai Parlamentben biztosan sokan lesznek, akik "leszavazzák", vagy ellenvéleményt fogalmaznak meg vele szemben magyarsága miatt, vagy mert nem szeretik a magyar kormányt, vagy nem értenek egyet annak politikájával, de "úgy gondolom, hogy Jean-Claude Juncker nem lehet ilyen kicsinyes".

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy augusztus 30-án dől el véglegesen, pontosan milyen területet kap majd, a magyar félnek vannak ugyanakkor "kedvenc témái", ezek között megemlítette a szomszédságpolitikát, a bővítéspolitikát és az innovációt is.

Navracsics Tibor szerdán rövid, angol nyelvű Twitter-üzenetben nehéz feladatnak és nagy megtiszteltetésnek nevezte a hivatalos jelöltést.

Az új összetételű biztosi testület kialakítása Jean-Claude Juncker július 15-i megválasztása után indult meg. Az Európai Bizottságba a 28 tagország kormányai egy-egy embert jelölhetnek.