Hét töltőállomással bővítette romániai kúthálózatát a Mol

A Mol Románia csütörtöki közleménye szerint a vállalat romániai kúthálózata 154-re emelkedett a 6,1 millió eurós befektetés nyomán.

Hét töltőállomással bővítette romániai kúthálózatát a Mol Románia, amely több mint 6 millió eurót fordított a befektetésre.

A Mol Románia csütörtöki közleménye szerint a vállalat romániai kúthálózata 154-re emelkedett a 6,1 millió eurós befektetés nyomán. A bővítés főleg Románia déli és keleti részén történt: a Fekete-tenger parti Konstanca, a Bukarest melletti Ilfov megyében, valamint a moldvai Suceava és Iasi megyében épültek meg az új Mol-kutak, továbbá Temes, Hunyad és Bihar megyében is lett egy-egy újabb töltőállomás. "Eltökélt szándékunk, hogy folytassuk a beruházásokat a piaci lehetőségek szerint. (...) Az év eleje óta tizenegy új töltőállomást nyitott a Mol Románia" - nyilatkozta Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.

A Mol Románia 2015-ig 15 százalékra akarja növelni piaci részesedését, ezért bővíti kúthálózatát. Tavaly hét százalékkal növelte bevételét a Mol Románia, amely 503 ezer tonna üzemanyagot és kenőanyagot értékesített.