Orosz külügy: Lavrov és Kerry az INF-szerződés teljesítéséről tárgyalt

Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter telefonon tárgyalt kedden a közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló (INF-) szerződés megvalósításáról - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség az orosz külügyminisztériumra hivatkozva.

Előzőleg az amerikai kormány azzal vádolta meg Oroszországot - a The New York Times (NYT) című lap értesülése szerint -, hogy megszegte a két ország által 1987-ben megkötött megállapodást.

Washington szerint Moszkva többször is engedély nélkül tesztelt egy szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakétát. Barack Obama amerikai elnök levélben tájékoztatta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint az amerikai álláspontról az ügyben - értesült a lap, amely már januárban írt az ügyről. Az akkor rendelkezésre álló információk szerint az Egyesült Államok még vizsgálta, hogy Moszkva 2008 óta tesztelte-e az RS-26 típusú új rakétát.

A lap internetes kiadásában azt írta, hogy az Egyesült Államok szerint Oroszország semmibe vette az 500 és 5500 kilométer közötti hatótávolságú hagyományos és nukleáris robbanófejekkel ellátott rakéták felszámolásáról szóló 1987-es szerződést, amely megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását, valamint tesztelését. Az egyezmény, amelyet Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov írt alá, mérföldkő volt a hidegháború lezárásában.

Az ITAR-TASZSZ által idézett orosz szakértő, Midihat Vildanov vezérőrnagy, az orosz Katonai Tudományok Akadémiájának professzora viszont azt állította, hogy az Egyesült Államok - a hadászati rakéták elfogására kifejlesztett GBI rendszerekkel végzett kísérletek során - sérti meg rendszeresen az INF-szerződést. Ezeket a rakétavédelmi rendszereket Alaszkában és a kaliforniai Vandenberg támaszponton állították hadrendbe.

A vezérőrnagy szerint az amerikai fél az INF-szerződés megkerülésével fejleszt ki közepes és közbenső hatótávolságú rakétákat, amelyeket gyakorlócélként használnak fel az elfogó rakéták éleslövészetén. A professzor szerint az Egyesült Államok ráadásul az orosz féllel való egyeztetés nélkül vezette be a "közbenső hatótávolság" fogalmát, nem mutatja be ezeket a rakétákat, nem közölte ezeknek a rakétáknak az indítási helyét, és nem közöl értesítéseket ezeknek a rakétáknak az állapotáról és az áthelyezéséről sem.

A szakértő szerint az amerikaiak az INF-szerződés megsértésével új közepes hatótávolságú rakétát fejlesztettek ki, amellyel 22 sikeres elfogást hajtottak végre, s amelynek révén hadrendbe állíthatták a Standard-3 rakétaelfogó rendszert, és megkezdhették Romániában az ezzel a rakétával felszerelt Aegis rakétavédelmi rendszer romániai telepítését.

Az INF-szerződés értelmében a Szovjetunió 1752 rakétát és 845 rakétaindító rendszert, három rakéta- és indító üzemet, valamint 69 rakétatámaszpontot semmisített meg. Az Egyesült Államok 859 rakétát és 283 rakétaindító rendszert, hét rakéta- és indítógyártó létesítményt, valamint kilenc rakétatámaszpontot szerelt le.