Meghalt Kiss Péter

A szocialista politikus hosszan tartó súlyos betegség után, 55 éves korában hunyt el. A hírt az MSZP közölte Facebook-oldalán kedden.

"Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk Kiss Pétertől, volt kancelláriaminisztertől, az MSZP alapítójától, volt alelnökétől" - írták. "Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész politikai pályafutását. Élete utolsó évében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük munkáját, elhivatottságát, kitartását!" - írta az MSZP az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében.

Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán termelési rendszer szakon diplomázott. 1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára, és alapító elnöke volt a Baloldali Ifjúsági Társulásnak. Az MSZP egyik alapító tagja, 1998 és 2000 között ügyvezető alelnök. 2001-től az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke. 2005-től 2009-ig a párt Vas megyei elnöke volt. 2007-ben, majd 2009-ben is az MSZP alelnökévé választották. Az 1990-es önkormányzati választásokon fővárosi képviselő lett.

Kiss Péter 1992 óta volt országgyűlési képviselő, akkor országos listáról került be a parlamentbe, ahogyan a 2010-es országgyűlési választásokon is. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2014-ben Budapesten, egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Többször volt kormánytag, először a Horn-kormány munkaügyi minisztereként. 2002-ben a Medgyessy-kormány foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztere volt, majd 2003 tavaszától a Miniszterelnöki Hivatalt vezette miniszterként. 2004 őszétől Gyurcsány Ferenc kormányában ismét kancelláriaminiszterként dolgozott, 2006 júniusától a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot vezette, majd 2007 júliusától a Miniszterelnöki Hivatalt. A Bajnai-kormányban 2009 áprilisától 2010 májusáig társadalompolitikai miniszter volt.

Kiss Péter 2010 júniusától idén májusig az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja társadalompolitikai kabinetjének vezetője volt. 2014-ben Budapest 11-es választókerületében (Újpest-Angyalföld északi része) szerzett egyéni mandátumot. Akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Újpest azon kerületek között lehet, amelyek kiindulópontjai lehetnek egy baloldali építkezésnek.

Gyurcsány: jó ember, tisztességes politikus volt

Jó ember, tisztességes politikus volt az 55 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kiss Péter - írta kedden a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Kiss Péter derekasan küzdött. "Derekasan politikusként hazájáért és az utóbbi években önmaga egészségéért is", ez utóbbi küzdelmet most elveszítette - fogalmazott. A pártvezető megjegyezte azt is, hogy Kiss Péter a békét, a kompromisszumokat kereste, ebben volt a legjobb. A DK kedden közleményben nyilvánította ki részvétét. Azt írták: "a szocialista politikusban nemcsak a korábbi minisztert, a szociális és munkaügy kiváló szakértőjét, hanem nagyszerű kollégát és demokrata politikust is búcsúztatunk". A DK részvétét nyilvánította a családnak, a hozzátartozóknak és a Magyar Szocialista Pártnak is.

Együtt-PM: egy jó embert vesztettünk el

Kiss Péter halálával egy jó embert vesztettünk el - írta az Együtt-PM Szövetség kedden az MTI-nek a szocialista politikus halálhírére reagálva. A párt részvétnyilvánításában az áll: a volt kancelláriaminiszter halálával olyan politikus távozott, aki nagy pártirányítási és kormányzati tapasztalattal bírt, és akivel remekül lehetett együtt dolgozni. "Osztozunk családja és párttársai gyászában. Őszinte részvétünk" - tették hozzá.

MLP: egy elkötelezett politikust veszítettünk el

Egy elhivatott embert, egy elkötelezett politikust veszítettünk el Kiss Péter halálával - közölte a Magyar Liberális Párt (MLP) kedden az MTI-vel. A párt szerint Kiss Péter halála súlyos veszteség a demokratikus baloldalnak, hiszen az MSZP alapítója, egykori alelnöke olyan politikai tapasztalattal és tudással bírt, mely sokak számára minta, tanulandó példa lehetne. "A családnak, hozzátartozóknak a Liberálisok őszinte részvétüket fejezik ki" - tették hozzá a halálhírre reagálva.

Bajnai: Kiss Péter államférfi volt

Bajnai Gordon szerint Kiss Péter több volt politikusnál, államférfi volt. A volt miniszterelnök ezt kedden közölte a Facebookon Kiss Péter halálhírére reagálva. Azt írta: "a magam és a Bajnai-kormány nevében búcsúzom tőle"; annak a kormánynak a nevében, melynek Kiss Péter meghatározó tagja, miniszterelnök-helyettese volt. A 2009-2010-ben kormányfői posztot betöltő politikus szerint Kiss Péternek döntő szerepe volt abban, hogy az elmúlt 30 év egyik legnehezebb válságát Magyarország sikeresen, a lehető legkevesebb fájdalommal vészelte át. "Kiss Péter személyében egyik utolsó képviselője ment el annak a politikusgenerációnak, amely a saját ügyét rendszeresen képes volt a nemzeti érdek alá rendelni" - írta Bajnai Gordon, hozzátéve: osztozik a család gyászában.

A KDNP megrendüléssel fogadta a hírt

A KDNP megrendüléssel fogadta a hírt, miszerint Kiss Péter, szocialista politikus, volt miniszter elhunyt. A párt közleményében azt írta, a kereszténydemokraták együttérzésükről biztosítják Kiss Péter családját és a gyászolókat.

LMP: fontos baloldali politikus volt

Az LMP úgy emlékszik majd Kiss Péterre, mint aki a rendszerváltás utáni baloldal fontos politikusa volt - írta az ellenzéki párt közleményében a volt kancelláriaminiszter halálhírére reagálva. Az LMP részvétét fejezi ki a politikus halála miatt, és azt írta: "sokra becsültük és a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságban számtalan alkalommal közvetlenül is meggyőződhettünk arról, hogy Kiss Péter értette és határozottan képviselte is a munkavállalói jogok fontosságát". Hozzátették, hogy Kiss Pétert tiszteletreméltó politikai ellenfélnek tartották.