Külföldről jött és gyorsan terjeszt egy betegséget

A szőlők egyik legveszélyesebb kórokozója miatt légi permetezést rendeltek el több zalai településen. Az aranyszínű sárgaságot egy Szlovéniából jött rovar terjeszti.

Bár az irtószer nem veszélyes az emberre, a szakemberek azt kérik, hogy a permetezés idején mindenki tartózkodjon zárt helyen, az állatokat, sőt még az autókat se hagyják a szabadban. A hazai szőlőállományra nagy veszélyt jelentő apró rovar, a kabóca Szlovéniából jött át tavaly.

A Híradónak nyilatkozó Horváth József először azt hitte, egy kevésbé veszélyes betegség támadta meg a szőlőjét. Amióta megtudta, hogy az úgynevezett aranyszínű sárgasággal áll szemben, már négyszer permetezett. „Ennek ellenére a sárga lapon találtunk ma is négy darab amerikai kabócát, most már ismerem, hogy mi ez" – mondta a szőlőtermelő.

 

A kabóca rendkívül gyorsan képes terjeszteni a fertőzést, a kórokozót több kilométerre is elviszi. „Egy szőlőben az előző évi 30 után képes megtízszereződni a fertőzött növényeknek a száma, ami azt jelzi, hogy nagyon intenzíven tud terjedni" – nyilatkozta Bujdosó Béla, növényvédelmi szakértő.

Fokozottan kell védekezniük a gazdáknak. A beteg növényeket tövestől el kell égetniük és kötelező permetezni is. A környéken a kórokozókat terjesztő kabócák légi irtását is elrendelték. „Így megpróbáljuk lokalizálni a fertőzést, tehát megpróbáljuk azon a területen tartani vagy ott megszüntetni, mivel hogy ha nem lenne egy valóban ilyen kényes védekezés, akkor félő, hogy a megye illetve az ország más területein is szélesebb körben jelenik meg a betegség" – mondta Szabó Béla, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője.

A légi permetezés várhatóan jövő héten lesz. A szakemberek szerint az irtószer nem veszélyes az emberre, mégis azt kérik, hogy a permetezés idején mindenki tartózkodjon zárt helyen, az állatokat, sőt még az autókat se hagyják az érintett területen.