Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség a zsinagógánál történtek miatt

Garázdaság bűncselekménye miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga lépcsőjére dobott pirotechnikai eszköz miatt - közölte honlapján vasárnap este a rendőrség.

A zsinagógában vasárnap tartották a Békés demonstráció Izraelért című rendezvényt. A rendezvényről távozva az MTI tudósítója azt látta, hogy rendőrségi tűzszerészek dolgoznak az épületnél.

A rendőrség közleményéből kiderül: a rendelkezésre álló adatok szerint 16 óra 10 perc körül a zsinagóga lépcsőjére egy ismeretlen ember ismeretlen pirotechnikai eszközt dobott.

Közölték: ez a rendezvényt nem zavarta meg, senki nem sérült meg, anyagi kár nem keletkezett.