Együtt-PM: Putyint utánozza Orbán

Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök "Putyint majmolja".

Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a szövetség úgy fogalmaz: "a liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot". "Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának" - áll a közleményben.

Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét: azokat, akik földet, trafikot, megrendelést, állást kapnak, és a demokratikus igazságszolgáltatásnak is leáldozott.

A közlemény szerint a magyar miniszterelnök Putyintól vette át azt az ötletet is, hogy arra hivatkozva üldözze a civil társadalmat, hogy azok külföldről is kapnak támogatást.

"A norvég alap által is támogatott civil szervezetek nagyon fontos részei annak a nyugatias Magyarországnak, amelyet Orbán le akar rombolni. Nem ők a külföldi ügynökök, hanem Orbán, aki a norvég civil alap éves támogatásának közel ezerszeresét kapta kölcsön a putyini Oroszországtól egy teljesen értelmetlen Paks 2 beruházásra, és ami minden magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni" - áll a közleményben.

Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati rendezvényén tartott előadásában arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. A kormányfő egyúttal bírálta azokat "a fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.