Czomba Sándor: 200 millió forinttal emelték meg a nyári diákmunkaprogram keretét

Csütörtökig már több mint 15 ezer diák jelentkezett diákmunkára. A nagy érdeklődés miatt a programra szánt keretet több mint 200 millió forinttal megemelték, nyilatkozta Czomba Sándor.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci és képzési államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Nokia és a Telekom létszámleépítésével és az ezt követő kormányelképzelésekkel kapcsolatban azt mondta: a kormánynak kidolgozott protokollja van az ilyenfajta csoportos létszámleépítésekre, s minden igénybe vehető eszközt fel fognak használni.
Kossuth Rádió, 180 perc

Gúr Nándor MSZP-s országgyűlési képviselő azon kijelentésére, hogy a kormány olyan cégekkel köt stratégiai megállapodást, amelyek azután létszámleépítést hajtanak végre, Czomba Sándor úgy reagált: hosszú távú együttműködésekről van szó, amelyekben a cégek elkötelezettek a magyarországi jelenlétben, s a felek kölcsönösen megadnak minden segítséget egymásnak. Az államtitkár hangsúlyozta: a negyven cég, amellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött, a megállapodás aláírása óta több mint tízezer új munkahelyet hozott létre. Hozzátette: a megállapodások tartalma a www.kormany.hu/miniszterelnokseg/strategiaimegallapodasok címen elérhető oldalon megtekinthetők.

Czomba Sándor hangsúlyozta: a kormány célja, hogy ezek a cégek stabilan, hosszú távon tervezzenek Magyarországon. A munkanélkülivé váló emberekkel kapcsolatban pedig azt mondta: az ő motiváltságuk, szakértelmük egészen más, mint a 7-8 éve regisztrált álláskeresőké, ezért a kormánynak nagyon gyorsan kell cselekednie, és segítenie kell ezeknek az embereknek a munkából munkába történő átjutását. Az már most látható, hogy csak Komárom esetében több mint harminc cég jelentkezett be, amelyek érdeklődnek a dolgozók iránt, s a térségben jelenleg is legalább kétezer betöltetlen álláshely van, tette hozzá az államtitkár.

Szintén Gúr Nándor kritikájára reagálva, miszerint a kormány kozmetikázza a foglalkoztatási adatokat, Czomba Sándor azt mondta: a külföldi munkavállalók mindig is beletartoztak a statisztikába, a KSH adatai szerint pedig 2013 óta stagnál a külföldi munkavállalók létszáma. A közfoglalkoztatással kapcsolatban Czomba Sándor úgy fogalmazott: a szocialisták a közmunkaprogramot sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják, egyik héten kevésnek, másik héten soknak tartják a közmunkások számát, hiányolják, majd kritizálják a képzési programokat. Hozzáfűzte: 2010-ben a választók valami ellen szavaztak, s egyértelműen megmondták a véleményüket a szocialista kormányzásról, 2014-ben pedig valamire szavaztak. Ha nem éreznék az emberek, hogy jó irányban halad a foglalkoztatásügy, akkor a Fidesznek most nem lenne kétharmada, fejtette ki véleményét a politikus.

Czomba Sándor a Kossuth Rádió reggeli műsorában arról is szólt, hogy ötszáz szakiskolát és szakközépiskolát vesz át a Nemzetgazdasági Minisztérium új háttérintézménye a KLIK-től. 2010 és 2014 között a honvédelem, a belügy és a vidékfejlesztési minisztériumhoz tartozó szakmák kivételével a szakmai irányítás a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozott. Az a cél, hogy a szakmai irányítás és a fenntartás egy kézbe kerüljön, mondta Czomba Sándor. Várhatóan ez 2015 szeptemberétől valósul meg, s az átállás a duális szakképzést segíti.

A vegyes profilú iskolák esetében – amelyekben szakiskola és gimnázium is működik – egyenként kell vizsgálódni, meg kell nézni, hogy miért jöttek létre. A gimnáziumok azért kapcsolódtak be a szakképzésbe, mert a 1,5 százalékos szakképzési hozzájáruláshoz szerettek volna hozzájutni, a szakközépiskolák pedig azért indítottak gimnáziumi osztályokat, mert alternatívát kívántak nyújtani az elitnek. Ennek következtében egy meglehetősen heterogén helyzet jött létre, ezért intézményenként kell megvizsgálni, s ahol szükséges, ott megtartani mindkét lábat, magyarázta Czomba Sándor.

A diákmunka programmal kapcsolatban az államtitkár elmondta: idén a tavalyihoz hasonlóan 1,5 milliárd forintot tettek félre erre a célra, de csütörtökig már több mint 15 ezer diák jelentkezett. A nagy érdeklődés miatt a keretet több mint 200 millió forinttal megemelték, így akár a 20 ezret is eléri a nyári diákmunka programban részt vevő fiatalok száma, tette hozzá Czomba Sándor.