Várszínházi előadások Kisvárdán

Négy produkciót is láthat a közönség a Várszínházi esték sorozatában idén Kisvárdán.

Négy produkciót is láthat a közönség a Várszínházi esték sorozatában idén Kisvárdán, az 1400-as években épült várban található színpadon - közölte a szervező Várszínház és Művészetek Háza munkatársa csütörtökön az MTI-vel.

Radványi Ágnes művelődésszervező elmondta, hogy a Várszínházi esték elnevezésű program július 26-án, szombaton 20.00 órától a budapesti Bulvárszínház produkciójával indul, a fővárosi művészek Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét mutatják be.

Augusztus 1-jén a budapesti Turay Ida Színház tagjai lépnek fel a várszínpadon. Topolcsányi Laura Csakazértis szerelem című zenés darabját játsszák, amely az Első Emelet dalaira épül.

Augusztus 22-én és 23-án Molnár Ferenc, Kocsák Tibor és Miklós Tibor A vörös malom című musicalje hangzik fel a történelmi környezetben a kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának produkciójaként.

Szeptember 13-án ismét fővárosi színészeket láthat a várszínpad közönsége: a Körúti Színház Soóky Margit és Galambos Zoltán Katyi című darabjával lép fel.

Radványi Ágnes kitért arra, hogy július 26-án délelőtt a kisvárdai művészetek házának színháztermében gyermekelőadásra várják a vakációzó diákokat, akik a budapesti Fogi Színház Futrinka utca lakói című mesejátékát láthatják.

A kisvárdai vár helyén őskori földvár állt valamikor, 1400-ban Luxemburgi Zsigmond király adott engedélyt a Várday nemesi családnak egy kővár (castrum) építésére. A téglából készített, hosszanti elhelyezkedésű várat, amelynek minden oldalában lakóhelyeket alakítottak ki, 30 mesterember és jobbágyok százai építették.

A belső tömböt egykor facölöpökből álló külső vár védte, ott a helyőrség lakott, illetve istállók és raktárak voltak. A török időkben fontos szerep jutott a kisvárdai várnak, hiszen a királyi Magyarország és a függetlenné vált Erdély közötti ütközőzónában helyezkedett el.

Az 1700-as években, a Rákóczi-szabadságharc idején utánpótlási központ, az átvonuló csapatok szállása volt az erődítményt, amelyet mély várárok és a környék mocsarai is védtek.

Az épület az I. világháború után elhanyagolt állapotba került, maradványait 1958-60 között állították helyre először. Az akkor kialakított várszínpad az egyik helyszíne a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának, amelyet több mint két és fél évtizede rendeznek meg hazai és határon túli társulatok fellépésével.