Országos Kékfestő Fesztivál Nagynyárádon

A ma már kevesek által gyakorolt mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére rendezik meg a hétvégén, már 15. alkalommal.

A baranyai község internetes oldalán olvasható tájékoztató szerint az érdeklődők szombaton és vasárnap megtekinthetik a településen élő 94 éves Sárdi János kékfestő műhelyét, a templomot, a falumúzeumot, a kékfestő anyagokból, alkotásokból, valamint Colin Foster szobrászművész munkáiból a művelődési házban nyíló tárlatot. A kétnapos eseményre több ezer látogatót várnak, akiknek szórakoztatásáról mindkét nap művészeti együttesek, ellátásukról helyi termelők gondoskodnak. A fesztiválon ezen kívül lesz ünnepi mise, kézműves kirakodóvásár, fényszínházi előadás és tűzijáték is.

Az önkormányzat korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarországon már kevesebb mint fél tucatnyian gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék, indigókék anyagokból régen elsősorban a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma inkább terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük. A kékfestő textíliák ma is keresettek, a késztermékek nagy részét vendéglátóhelyek tulajdonosai vagy olyan magánszemélyek vásárolják fel, akik ezzel szeretnék díszíteni üzletüket, otthonukat, de egyre többen vannak, akik újra ruhákat varratnak belőle.