15 millió dollárt adományoztak, most magyarázkodniuk kell

Kínaiak kritikus megjegyzésekkel illették az ország egyik legismertebb milliárdos házaspárját azt követően, hogy 15 millió dollárt adományoztak a világ egyik legrangosabb és leggazdagabb amerikai egyetemének, a Harvardnak.

Az ingatlanbirodalmuk révén ismertté vált Pan Si-ji és Csang Hszin, a SOHO China óriáscég tulajdonosai a napokban egy 100 millió dolláros alapot hoztak létre. Az alap célja, hogy hátrányos helyzetű kínai diákok tanulmányait támogassa rangos külföldi egyetemeken. Úgy tudni, az Ivy League nevű észak-amerikai - nyolc elit felsőfokú intézményt összefogó - szervezet is már kapott belőle.

Miközben Kína a világ legnagyobb forrása lett a külföldön tanuló diákoknak, és az Egyesült Államokban több mint egynegyedét adják a külföldi diákközösségnek, az adományozók azt hangoztatták, hogy a SOHO China ösztöndíjai kifejezetten a kevéssé tehetős, de tehetséges diákok külföldi továbbtanulását kívánja támogatni.

A házaspárt most azért támadták jó néhányan az online közösség tagjai közül, mert úgy vélik, a hátrányos helyzetűek saját hazájukban is jelentős segítségre szorulnának, mi több - egyesek szerint - "jobban meg is érdemelnék" az adományt. Voltak olyanok is, akik a mikroblogokon az adományozók esetleges egyéni szándékait firtatták. Mások védelmükbe vették Pant és Csangot, emlékeztetve arra, hogy korábban már létrehoztak egy alapítványt a kínai vidéki oktatás színvonalának emelésére.

Csang asszony az interneten maga is magyarázattal szolgált. Mint fogalmazott, a szegények támogatásával azt szeretnék elérni, hogy a magas színvonalú oktatás ne csak a tehetősek kiváltsága legyen. Ezek az ösztöndíjak változtatni fognak e jelenségen - jegyezte meg Csang Hszin, aki egykor gyári munkásként dolgozott, de később elvégezte a Cambridge-i Egyetemet és férjével a szupergazdagok első generációjához tartozik.

Egyes kommentárok megjegyzik, hogy a jótékonysági célú adományozás Kínában még gyerekcipőben jár, különösen ahhoz képest, hogy a világ milliárdosainak számát tekintve a kínaiak már jó ideje az élvonalban foglalnak helyet.