Vádat emeltek a fegyveres műfogsorrablók ellen

Pénzt, ékszert és műfogsort is zsákmányoló fegyveresek ellen emelt vádat az ügyészség jelentős értékre elkövetett rablás miatt.

Az ügyészség szerint a két megvádolt férfi - egy harmadik, ismeretlenül maradt társával - tavaly március 22-én éjfél körül símaszkban, kesztyűben megjelent egy XX. kerületi családi ház előtt, kifeszítette a kertkaput, betörte a bejárati ajtó üvegablakát betörték, és behatolt az épületbe - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Mikor a házban lakók felébredtek a zajra, a három rabló fegyverrel vagy ahhoz hasonló tárggyal és késsel fenyegetve értékeik átadására szólította fel őket, majd átkutatták a házat. Jelentős értékű készpénzt, órát, ékszereket és egy műfogsort zsákmányoltak.

A vádlottak autóval távoztak, ám a gyorsan haladó járműre felfigyelt egy rendőrjárőr. Követni kezdte őket, mire a vádlottak megálltak, és megpróbáltak elfutni. Egyiküket a rendőrök menekülés közben fogták el, kabátjának zsebében még ott volt a rabolt ékszerek egy része és az egyik sértett műfogsora, a személygépkocsiban pedig megtalálták az elkövetésénél használt zseblámpát, símaszkot és kesztyűket.

A két elfogott, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen a vád jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmény. A Fővárosi Főügyészség letöltendő fegyházbüntetést indítványozott vádiratában - olvasható a közleményben.