Czibere Károly: minél több veszélyeztetett gyerek kerüljön nevelőszülőkhöz

A kormányzatnak továbbra is az a célja, hogy a veszélyeztetett gyermekek közül minél többen kerüljenek nevelőszülőhöz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Szegeden.

Czibere Károly a 18. Ágota (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) tábor megnyitóján arról is szólt, hogy a következő két-három hónapban összegzik a nevelőszülőknél és a fenntartó hálózatokban összegyűlt tapasztalatokat a januárban bevezetett új szabályozások után. Lehet, hogy korrekciók lesznek, de jelentős átalakítások nem várhatók - tette hozzá.

Állami Gondoskodásban Élők Országos Találkozója


Kothencz János, az Ágota alapítója és az országos találkozó vezetője - aki maga is állami gondozásban nőtt fel - elmondta: tavaly a minisztérium segítségével hatékony népszerűsítő munkát végeztek, az év végére több mint ezer, szakellátásban lévő gyermek kerülhetett családba, és ötszáz gyermek elhelyezése van folyamatban. Az elmúlt időszakban egyszerűbbé vált az örökbefogadás, több bürokratikus elemet kiiktattak.

Jelenleg 21 500 gyermek él gyermekvédelmi szakellátásban, többségük már nem intézményben, mivel az elmúlt négy évben 60 százalékukat sikerült nevelőszülői családban elhelyezni. A legfontosabb feladat az, hogy a gyermekek családban élhessenek - hangsúlyozta.

Az idei Ágota táborban az ország csaknem minden megyéjéből valamivel több mint kétszáz 6-18 éves gyermeket és fiatalt látnak vendégül Szegeden. A szervező alapítvány az egész országban támogat gyermekotthonokat, árva és családból kiemelt gyermekeket, veszélyeztetett fiatalokat. A táborozók a tíz nap alatt több száz programban vehetnek részt.