Amnesty International a gázai konfliktusról

A Gázai övezetben lakóházakra és kórházakra mért rakétatámadások újabb háborús bűncselekmények gyanúját vetik fel, ezek kivizsgálására azonnal független nemzetközi vizsgálatot kell indítani - írta az MTI-hez is eljuttatott keddi közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

"Az al-Aksza kórház elleni csapás csak a legutóbbi a gázai egészségügyi intézményeket vagy azok közvetlen környezetét érő támadások közül. A kórházak emiatt nehezen tudják ellátni a július 8-án indított izraeli offenzíva több ezer sebesültjét" - fogalmazott Philip Luther, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának vezetője, utalva arra, hogy hétfőn Deír al-Balah városában harckocsi-lövedékek találták el az al-Aksza kórházat. A támadásban négyen meghaltak, hatvanan pedig megsebesültek.

Az izraeli hadsereg egy közleményben arról számolt be, hogy egy előzetes vizsgálat szerint egy lőszerraktár volt a szóban forgó al-Aksza kórház "közvetlen közelében". "Ezt a raktárt sikeresen eltalálták az izraeli hadsereg erői" - olvasható a közleményben, amelyet az EFE spanyol hírügynökség ismertetett. Az izraeli hadsereg a dokumentum szerint azzal vádolja a Hamász szélsőséges palesztin szervezetet, hogy ellenséges tevékenységéhez rendszeresen lakóházakat, kórházakat és mecseteket használ fedezékként a Gázai övezetben.

Luther hozzátette, hogy "semmilyen körülmények között nem indokolható az egészségügyi intézmények elleni támadás", és az ENSZ által indított független nemzetközi vizsgálatra van szükség. Úgy vélte, hogy a világszervezetnek fegyverembargót kellene bevezetnie mindkét féllel szemben, és minden országnak azonnal be kell szüntetnie a katonai felszerelések biztosítását Izrael, a Hamász és egyéb gázai palesztin fegyveres csoportok részére.

Megjegyezték azt is: a Hamász a nemzetközi jogot megsértve válogatás nélkül intéz rakétatámadásokat izraeli célpontok ellen, ezekben a támadásokban eddig két civil halt meg.

Az AI úgy vélte, az összecsapások miatt az övezet mintegy 1,2 millió lakója maradhatott víz és működőképes csatornarendszer nélkül. A szervezet azt sürgeti, hogy tegyék lehetővé a jótékonysági szervezetek és helyi önkormányzatok munkáját a területen, aminek segítségével megelőzhető lenne a közegészségügyi katasztrófa.
Emellett a jogvédő csoport arra buzdította a feleket, hogy mielőbb állapodjanak meg az ideiglenes tűzszünetről.

A két hete tartó gázai harcokban több mint ötszáz palesztin és két tucatnál több izraeli halt meg. A hét elején 24 óra alatt 107 palesztin vesztette életét, köztük asszonyok és gyerekek is. Az ENSZ adatai szerint meghaladja a százezret azoknak a palesztinoknak a száma, akik a harcok elől menekülve hagyták el otthonaikat.