Alacsony forgalomban enyhén esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 101,75 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 17 924,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője úgy vélte, hogy a maláj repülő csütörtöki lelövése hatott a magyar börzére is. A Richter közel három százalékos esésének alapvető oka az, hogy az árbevételének egyharmada Oroszországból és Ukrajnából származik. A további Oroszország elleni lépések, illetve a két valuta esetleges gyengülése egyaránt hathat a gyógyszergyár teljesítményére.

Az OTP az utolsó fél órában jött fel, és került árfolyama a pozitív tartományba. Ezt azzal magyarázta az elemző, hogy az EBRD közleménye megerősítette: a bolgár bankcsőd nem gyűrűzik tovább, külföldre. A Mol-papír esését is a társaság orosz kitettsége magyarázza.

A Mol 85 forinttal, 0,72 százalékkal 11 640 forintra csökkent, 608,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal 4150 forintra erősödött, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 361 forintra nőtt, forgalma 406,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 109 forinttal, 2,61 százalékkal 4066 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1491,83 ponton zárt pénteken, ez 2,89 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.