Pásztor: a cigányság problémájának megoldása az ország jövője

Meg kellene értenie mindenkinek, hogy Magyarországon a cigányság problémájának megoldása egyet jelent az ország jövőjével - mondta Pásztor Albert független, az MSZP és a DK által is támogatott miskolci polgármesterjelölt a Népszabadságnak.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Pásztor Albert figyelmeztetett: ne gondolja senki, hogy a baj meg fog állni a megyehatároknál, az mindannyiunk ügye lesz. "Azoké is, akik most elvi meggondolásból vagy ízlésbeli megfontolásokból homokba dugják fejüket, esetleg lerasszistázzák azt, aki néven nevezi a dolgokat" - fogalmazott.

Kifejtette: a cigányok jelentős részének nincs módja integrálódni, munkát kapni, mert képzetlenek, sok helyen szegregálódtak és "javarészben sajnos kriminalizálódtak" is. "Itt-ott nagyon hamar akár éhséglázadások is lehetnek. Emberek nyomorognak, és mivel nem fogják hagyni, hogy a gyermekeik is éhezzenek, bemennek majd a boltokba, és elveszik, ami kell" - mondta.

Pásztor Albert azt nyilatkozta, hogy a vajdarendszer évszázadokig jól működött, és szerinte a többségi társadalomnak is tolerálnia kell egy bizonyos pontig a cigányság belső szabályait.