Újabb izraeli légitámadások, halottak

Izrael újabb légitámadásokat hajtott végre péntek reggel a Gázai övezetben, az elsőnek egy, a másodiknak öt halálos áldozata van, köztük egy nő a palesztin mentők tájékoztatása szerint.

A második támadásban, amelyben az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet egyik tagjának házát vették célba az Egyiptommal határos Rafahban, további 15 ember megsebesült - mondta a mentők szóvivője. Az első támadásban egy 33 éves palesztin férfi halt meg gázai házában. Az izraeli hadsereg szerint a Gázai övezetből csütörtökön 184 rakétát lőttek ki, amelyek közül 44-et elfogott a Vaskupola nevű rakétarendszer.

Egy tel-avivi katonai szóvivő pénteken közölte: a gázai konfliktus keddi kiújulása óta most először Libanonból érte rakétatámadás Izrael északi részét. Egy lövedéket Metulla határváros közelében találtak meg. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A 10-es tévécsatorna katonai szakértője szerint egy palesztinokat pártoló csoport lőtte ki a rakétákat, vagyis elszigetelt esetről van szó, nem kell a konfliktus kiterjedésétől tartani. A 2-es tévécsatorna azt jelentette, hogy az izraeli hadsereg ágyútűzzel válaszolt a Libanon felől érkező lövésekre.

Gázai konfliktus


A libanoni nemzeti hírügynökség arról számolt be pénteken, hogy helyi idő szerint reggel fél hétkor két rakétát lőttek ki Libanon déli részéből Izrael felé. A hírügynökség szerint egyelőre nem tudni, ki indította a támadást.

A Gázai övezet ellen július 8-án kezdett izraeli offenzívában már legalább 95-en vesztették életüket és több mint 500-an sebesültek meg. A "Erős Szikla" fedőnevű hadművelet során az izraeli légierő a hadsereg adatai szerint már közel 900 célpontot támadott meg. Az offenzívának kettős célja van: csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát.

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter egy tévéjelentés szerint támogatja a szárazföldi csapatok korlátozott bevetését a Gázai övezetben. A 10-es tévécsatorna védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Izrael olyan célpontokra koncentrálna, amelyeket a levegőből nem lehet lerombolni - írta péntekre virradó éjszaka honlapján a The Times of Israel című napilap. Az egyik forrás a lehetséges célpontok közül példaként a Hamász által az izraeli határ közelében ásott alagutakat említette.
Barack Obama csütörtökön felajánlotta segítségét Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek egy tűzszünetről szóló tárgyaláshoz.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén csütörtökön kijelentette: azonnali lépéseket kell tenni egy újabb izraeli-palesztin háború megakadályozása érdekében, mert az átterjedhet az egész Közel-Keletre, és tűzszünet elfogadására szólította fel a szemben álló feleket.

WHO: az összeomlás határán a gázai egészségügy

A gázai konfliktus mélyülésével az összeomlás határára került a gázai egészségügyi ellátás, komoly hiány van gyógyszerekből és a kórházak áramfejlesztőihez szükséges üzemanyagból - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO felszólította az adományozókat, hogy az év végéig nyújtsanak 40 millió dolláros (mintegy 9 milliárd forintos) segítséget az egészségügyi szállítások fedezésére, és további 20 millió dollárral járuljanak hozzá az egészségügyi minisztériumnak a gázai és ciszjordániai daganatos betegeket fogadó kelet-jeruzsálemi kórházakkal szembeni adóssága törlesztéséhez.

A Gázai övezet ellen július 8-án kezdett izraeli offenzívában már legalább 95-en vesztették életüket és több mint 500-an sebesültek meg. "Egy menekülttáborban megrongálódott egy kórház, három klinika és egy vízsótalanító telep. További légicsapások és rakétatámadások várhatók" - közölte a WHO.

A ENSZ szakosított szervezete szerint a Gázai övezetben az egészségügyi minisztériumnak mindössze tíz napra elegendő üzemanyagkészlete van a kórházaknak, és gyakori az áramszünet. Az egészségügyi dolgozók fele az elmúlt hónapokban nem kapta meg a fizetését, és többen így nem tudják tovább vállalni a munkát.

A WHO szerint a tárca, amelynek adóssága meghaladja a 250 millió dollárt, nem képes biztosítani a szükséges gyógyszerkészleteket. A kórházakban a múlt héten leállították a halasztható műtéteket, és kizárólag életmentő beavatkozásokat végeznek. Ala Alwan, a WHO regionális igazgatója közölte: a helyzet hasonló a 2008-2009-es, illetve 2012-es gázai helyzethez, amikor szintén kimerültek a készletek és gyógyszerhiány volt, és az egészségügyi ellátás összeomlásának veszélye fenyegetett.