Ivóvízminőség-javító program Hódmezővásárhelyen

Uniós támogatással, csaknem kétmilliárd forintos költségvetéssel ivóvízminőség-javító program indult Hódmezővásárhelyen és két szomszédos községben, Székkutason és Mártélyon - jelentette be Mucsi László, a vásárhelyi önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője kedden az alföldi városban.

A fejlesztésre uniós és hazai forrásból 1,585 milliárd forint támogatást nyert el a három önkormányzat által létrehozott társulás, 386 millió forintot pedig a Belügyminisztérium önerőalapja biztosított - mondta a szakember a beruházásról tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: így a program lényegében a települések saját forrása nélkül valósulhat meg.

Az irodavezető hangsúlyozta, a beruházást a korábbi magyar előírásoknál szigorúbb uniós határértékek bevezetése tette szükségessé. Az elmúlt években nem a víz minősége romlott, hanem elsősorban az arzénszintre vonatkozó szabályozás szigorodott, ugyanakkor a víz tisztításával, a meglévő hálózat korszerűsítésével hosszú távon garantálható az egészséges ivóvíz.

A beruházás során nyolc víztisztító mű épül, és több helyen új kutakat is fúrnak. A legelavultabb, azbesztcement technológiájú csővezetékek egy részét is kicserélik, emellett biztosítják a hálózat tisztítását, több helyütt pedig új tűzcsapokat telepítenek - tudatta a szakember. Pinjung Zsolt projektvezető elmondta, a kivitelezést az Építészmester Zrt. vezette és a Hydrofit Kft., valamint a Joma Kvent Kft. alkotta konzorcium végzi.

Az építési munkálatok februárban kezdődtek el, és őszre fejeződnek be, akkor kezdődhet el a hat hónapos próbaüzem - közölte a szakember.