Drasztikus létszámcsökkentés: több ezer tanárt küldenek el Romániában

A leépítés a székelyföldi iskolák többségét is érinti.

Több ezer fős létszámcsökkentés várható a következő tanévtől, szeptember elsejétől a romániai oktatási rendszerben. A drasztikus intézkedésről Románia tanügyminisztere már tavaly decemberben döntött, és ez év elején közölte a megyei tanfelügyelőségekkel. A leépítés a székelyföldi iskolák többségét is érinti. A Hargita megyei iskolákat a napokban értesítették a létszámcsökkentésről.

Az elbocsátás a túlnyomórészt magyar lakosságú Hargita megyében majdnem minden tanintézményt érint. A megyei tanács elnöke szerint a létszámcsökkentés ártalmas, mert a pénzhez igazítja az oktatási rendszert, és nem az oktatási rendszerhez biztosítja a pénzt.

"Főleg a kisebbségi térségekben ez nagyon hátrányosan érinti az iskolákat. Már akkor le akartak építeni több száz tanerőt, sikeresen tiltakoztunk, idehívtuk a minisztert is, és kaptunk ígéretet a minisztertől, hogy félévkor, költségvetés-kiegészítéskor az, amit elvettek, megpróbálják visszaadni" – közölte Borboly Csaba, a Hargita megyei tanácselnök.

A leépítések szempontjairól a Híradó szerette volna megkérdezni a bukaresti döntéshozókat is, ám sem a tanügyminiszter, sem a minisztérium sajtóosztálya nem válaszolt a Híradó írásban is benyújtott kérdéseire.