Királyi napok Székesfehérváron

Tudományos konferencia, szertartásjáték, néptánc fesztivál, fogadalmi mise és katonazene fesztivál is lesz augusztus 14. és 24. között a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat keretében.

A programokat felvezető, hétfői sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: az érdeklődőket bőséges programkínálat várja, amelynek összeállításakor fő szempont volt, hogy sok embert szólítson meg és lelki, szellemi tartalma méltó legyen a városhoz. Jelezte: az elmúlt évekhez képest változás lesz, hogy a Királyi Napok tudományos konferenciával nyílik meg augusztus 14-én. A Nemzeti Emlékhely egész augusztusban ingyenesen látogatható, az osszárium pedig a programok kezdetétől augusztus 20-ig megtekinthető lesz. A szertartásjáték augusztus 13-án nulladik nappal indul, a főpróbát a Fő utcában élők ingyenesen tekinthetik meg.

Csurgai Horváth József, a Székesfehérvár Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója kiemelte, hogy az augusztusi ünnepkörhöz kapcsolódva tartják meg az Árpád-ház program helyi nyitányát. A tudományos konferencián a város Árpád-kori központi szerepét, múltját kívánják megjeleníteni. Az előadók között lesz Zsoldos Attila akadémikus, valamint Fodor Pál, az MTA BTK Történettudományi Intézet főigazgatója. Spányi Antal megyés püspök szerint közösen készítenek ajándékot Székesfehérvárnak, amely azonban minden magyarnak szól. Az augusztus 14-i fogadalmi misével kapcsolatban elmondta, hogy Szent István, Gizella és Szent Imre ereklyéje egész nap megtekinthető lesz a bazilikában, ahová körmenetben viszik, majd a szentmise után ugyanígy szállítják vissza a püspöki palotába.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy a tavalyi Koronázási Ünnepi Játékok Szent Istvánról szólt, ezúttal pedig Szent László lesz a középpontban. A Nemzeti Emlékhelyen színpadra állított szertartásjátékba nagyváradi szereplők kapcsolódnak be és a gyermekkórusban is lesznek nagyváradi fiatalok. Megjegyezte, hogy a produkció egyes epizódjait augusztus 23-án, Nagyváradon is bemutatják. Közölte, hogy augusztus 14-től a Fény utcában László legendáriumai elevenednek meg. A tavaly nagy sikert aratott óriásbábok öt új bábuval egészülnek ki: a királyi menetben lesz látható Szent László és felesége, Adelaida, valamint gyerekeik, Piroska, Géza és Salamon.

Szabó András ezredes, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki irodavezetője elmondta: másodszor rendezik meg a Fricsay Richárd katonazenekari fesztivált, amelyen idén négy katonazenekar vesz részt. A programban térzene és közös koncert is szerepel. Utóbbi esetében egyszerre száz zenész szórakoztatja majd az érdeklődőket. A rendezvénysorozat zárásaként kerül sor a XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra augusztus 20. és 24. között. Botos József, az Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy az eddigi tizennyolc fesztiválon valamennyi földrészről, 72 ország közel 300 csoportja, mintegy 9-10 ezer fellépővel képviseltette magát Székesfehérváron.

Majoros Andor fesztiváligazgató hozzátette, hogy idén nyolc országból érkeznek csoportok: a Lefko:a Folklore Association (Észak-Ciprus), a Rhydham (India), a Prismaseni (Malajzia), a Hora Horita (Moldova), az Acnip Iskra (Montenegró), a Gruppo Folkloristico Citta di Agrigento (Olaszország), a National Folk Dance Ensemble Rovesniki (Oroszország) és az Elai Alai Euskal Dantza Taldea (Spanyolország). Rajtuk kívül a székesfehérvári ukrán kisebbségi önkormányzat jóvoltából egy ukrán csoport is a város vendége lesz néhány napig.