Az Új köztemetőt jelölték ki a szociális parcellák létesítésére

A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése hétfői ülésén az Új köztemetőt jelölte a szociális parcellák létesítésére. A testület 16 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló javaslatot.

A szociális parcellák kialakításával kapcsolatos előterjesztés szerint a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése tavaly decemberben kijelölte a csepeli köztemető tartalék területét szociális parcellák létesítésére, és kialakításukra 150 millió forintot biztosított. Az előkészületek során azonban több problémával is szembesültek, így az előterjesztés szerint január 1-jéig a beruházás nem oldható meg jogszerűen, ezért új terület kijelölésére van szükség.

A javaslat elfogadásával a decemberi határozatot hatályon kívül helyezték, és az Új köztemető területét jelölték ki a szociális parcellák létesítésére. A beruházás várható költsége 189 millió forint.

Az előterjesztésben ismertették, hogy az Új köztemetőben található területnek feltétlenül szükséges a teljes, nagyon alapos rekultivációja, mert megengedhetetlen, hogy "a szociális temetések sírnyitásai során a múltban eltemetettek maradványait találják meg hozzá nem értő és a csontok látványán felháborodott családtagok". Ezen túlmenően a vízellátást távolról kell biztosítani, valamint jelentős fa- és bozótirtásra van szükség. A kialakítandó szociális parcellák a ravatalozótól mintegy két kilométerre találhatók, így a parcella átadásáig "elengedhetetlen" megoldani, hogy koporsóval vagy urnával ne gyalogosan kelljen megtenni az utat.

A szocialista frakció több tagja azt javasolta, hogy azt a 190 millió forintot, amelyet a főváros szociális parcellák kialakítására szán, inkább a temetkezés támogatására fordítsák, ezzel elkerülhető a szociális temetkezés.

Lendvai Anna (MSZP) arra kérte a főváros vezetőit: tegyenek meg mindent, hogy az Országgyűlés vonja vissza a szociális temetésről szóló törvényt. Ha viszont ez nem sikerül, akkor várospolitikusként is elérhető, hogy "senki ne akarja a szociális temetkezést" a temetési támogatások kibővítésével.

Bánsághi Tamás (MSZP) felvetette, hogy a köznyelv máris megalkotta a "szegényparcella" kifejezést, amely ráadásul két kilométerre van a ravatalozótól. A temetési támogatások növelése mellett arra szólította fel a közgyűlést, hogy halassza el a döntést.

Kaltenbach Jenő (független) megállapította: nagyon nagy baj van a vezető elittel egy olyan országban, amelyben a családoknak már szeretteik eltemetésére sem futja.

György István (Fidesz) főpolgármester-helyettes hangoztatta, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján az önkormányzatnak kötelessége kijelölni szociális parcellát. Senki nem akart senkit megalázni, a parlament csupán arra a lehetetlen helyzetre keresett megoldást, hogy a legegyszerűbb temetés is 250-300 ezer forintba kerül. Hozzátette, hogy a kijelölendő parcellák hagyományos temetésre is alkalmasak lesznek.

Az Országgyűlés 2013 szeptember elején fogadta el a temetkezésről szóló törvény módosítását, bevezetve a szociális temetést.

A szabályozás rögzíti egyebek mellett, hogy minden fenntartó minden köztemetőben - Budapesten a Fővárosi Önkormányzat által kijelölt temetőben - köteles külön parcellát kijelölni koporsós, illetve urnás szociális temetési helynek. A szociális parcellában a sírhely első megváltása ingyenes. A jogszabály szerint szociális temetéshez az állam által biztosított koporsót, urnát, sírjelet használhatja fel az eltemettető.

A szabályozás szerint szociális temetést a megkeresést követő öt napon belül lehet kérni az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál, az eltemettetőnek ilyenkor vállalnia kell, hogy ő vagy egy általa felkért személy személyesen közreműködik a temetés során.