Újabb illegális cigánytelepet számolt fel a francia rendőrség

A dél-franciaországi Marseille-ben újabb illegális cigánytelepet számolt fel szerdán a rendőrség. A roma családok már a rendőrök érkezése előtt maguktól elhagyták a város 12. kerületében található üres telket, ahol két éven át éltek.

A rendőrök hajnalban körülzárták a bádogvárost, amelyhez délelőtt érkeztek meg a buldózerek. A prefektúra szerint már csak mintegy húsz ember volt a helyszínen, ők elsősorban baloldali pártok és segélyszervezetek képviselői.

Dominique Haezebrouck, a Világ orvosai segélyszervezet nevében a helyszínen elmondta: a családok többsége attól tartott, hogy a kiürítéskor a rendőrök az ország elhagyására is kötelezni fogják őket, ezért menekültek el az előző éjszaka.

A prefektúra tájékoztatása szerint annak a 18 családnak, amely részt vesz az "állampolgársági és szakmai beilleszkedési programban", átmeneti szállást biztosítottak a hatóságok. Kilenc másik családot egy hétre szállodában helyeztek el. A négyszázból 150 embernek biztosítottak lakhatást a hatóságok. A többiek feltehetően máshol fognak tábort verni, vagy beköltöznek valamelyik marseille-i illegális telepre.

A felszámolt telep a Világ Orvosai szervezet szerint 2013 októberében jött létre, miután egy másik bádogvárost felszámolt a rendőrség. A táborban mintegy száz gyermek élt, többségük járt óvodába vagy iskolába. A téli kilakoltatási moratóriumot követően júliusban további romatelepek felszámolása várható a városban a segélyszervezet szerint.

Jean-Claude Aparicio, az Emberi Jogok Ligájának megyei alelnöke "az állam újabb barbarizmusának" nevezte a telep felszámolását, ami szerinte semmit nem old meg. Szerinte az állam egyszerűen hagyja, hogy a helyi szegény lakosság együtt éljen a még nála is rosszabb körülmények között tengődő romákkal. "Hagyják, hogy létrejöjjön egy zárt, potenciálisan erőszakos világ a hátrányos helyzetű emberek és a nyomorban élők között" - hangsúlyozta.

Pénteken egy román állampolgárságú roma fiút meglincseltek Párizs közelében, egy lakótelepen. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították. Az áldozat kómába esett és kórházban kezelik. A fiú kétszázadmagával együtt alig egy hónapja élt egy üres házban a lakótelep közelében.

Hivatalos összesítések szerint Franciaországban mintegy 17 ezer kelet-európai, zömmel Romániából és Bulgáriából érkezett roma él mintegy 400 illegálisan kialakított bádogvárosban. Számuk évek óta nem változik, a kiutasítások után általában ugyanazok az emberek térnek vissza.