Életpályamodell Tokaj-Hegyalján

Első ütemben mintegy 30-33 milliárd forint támogatást kap a borvidék, miután a kormány elfogadtan annak programját. Ennek egyik legfontosabb eleme, az életpályamodell, melynek keretében támogatást kapnak a borvidékre települő, fiatal szakemberek.

Hisszük, hogy a minőség nem a pincékben, hanem a fejekben kezdődik – jelentette ki Prácser Miklós, a Tokaj Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke.

Tavaly decemberben elértünk oda, hogy a kormány elfogadta a borvidék programját. Ez azt jelenti, hogy az első ütemben 30-33 milliárd forint kerül Tokaj-Hegyaljára. A program egyik legfontosabb eleme, a tokaji életpályamodell, melynek keretében kiemelt támogatást kapnának a 40 évnél fiatalabb, a borvidékre költöző, szőlészettel foglalkozó szakemberek.
Életpályamodell Tokaj-Hegyalján

Beszélt arról is, hogy idén 18. alkalommal adják át az Év borásza címet. A győztest a borászok hosszú szavazási procedúra után választják ki. Tavaly Bárdos Sarolta kapta a megtisztelő címet. A borász hangsúlyozta: a nemzetközi piacon csak akkor tudunk versenyezni, ha ugyanolyan feltételekkel fogadjuk a vendégeket, mint akár Olaszországban, vagy Franciaországban. Nekünk ugyanazt a színvonalat kell nem csak a borban nyújtanunk, hanem a minket körülvevő környezetben is – szögezte le.

Idén Mészáros László, a Disznókő Szőlőbirtok igazgatója-tulajdonosa lett az Év borásza.